2007-02-16 11:21:23• hírek • Tamás Jakab

A Manchester fiatalításba kezd

 A fiatalok fejlődése nélkül nem lehet a legmagasabb szinten teljesíteni.

Manapság egyre inkább az angol bajnokság lesz Európa legfelkapottabb pontvadászata, ennek megfelelően rengeteg világsztár igazol a ködös albionba. 

A szurkolók részéről egyre több támadás éri a klubtulajdonosokat, amiért szinte csak a már jól bevált játékosokat küldik a pályára ahelyett, hogy lehetőséget adnának a fiataloknak. Gondoljunk csak az Arsenal-ra, a vezetőedző, Arsene Wenger nemrég azt mondta, hogy a csapat sikerét kell előtérbe helyezni, és nem pedig azt, hogy minél több fiatal tehetség kapjon helyett a kezdő tizenegyben.

A közelmúltban a Chelsea, és most a Manchester United jelentette be, hogy ezentúl nagyobb hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésre. A Vörös Ördögök másodedzője, Carlos Queiroz üdvözölte a döntést.

- Az igazság az, hogy nem teljesíthetsz a legmagasabb szinten, ha a fiatalok nem fejlődnek, nem tapasztalnak – értékelte az MU törekvését Queiroz. – A legfontosabb, hogy nyugodtak, kiegyensúlyozottak legyünk, és ne adjuk fel. A folytonosság nagyon fontos lesz a napi munkában. Nyugodtnak kell lenni a hibáknál, és nyugodtnak az eredményeknél is.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: