2016-09-15 16:26:44• hírek • Kocsis Zoltáns

Egykori gólvágójától kell tartania a Steauának

A Bajnokok Ligája csoportköre után csütörtökön indul a második számú európai kupasorozat, az Európa Liga is. Magyar csapat természetesen nincs, román viszont kettő is - a bajnok Astra és az ezüstérmes Steaua. Magyar játékos is csak kettő érintett a sorozatban, román viszont - és most csak a légiósokat vesszük figyelembe - nyolc. Köztük a szatmári Florin Gardos. Róla azonban majd később esik szó.

A sort Románia legutóbbi bajnoka, az Astra nyitja, amely 20.00 órai kezdettel az Austria Wient fogadja. Az E jelű négyes tagja továbbá a Roma és a cseh Plzen. Ezt figyelembe véve egy győztes kezdés akár döntő lépés lehet a továbbjutás felé vezető úton a román bajnok számára.

Az Astra a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körében kezdte európai pályáját, ám rögtön kiverte őt a dán Köbenhavn. Ezt követően azonban Marius Sumudica csapata nem kis meglepetést okozva, a tavalyhoz hasonlóan ismét kiejtette az angol West Hamet, így bejutott az EL csoportkörébe. Ahol ismét számíthat Constantin Budescu szolgálataira, aki hazatért Kínából.

A 27 éves Budescu rávilágít az Astra keretének egyik jellegzetességére (szándékosan nem problémát írtunk): a magas átlagéletkorra. A giurgiui csapat átlagéletkora ugyanis 27,28 év (a kezdőcsapaté ennél is magasabb), szemben az Austria 23,25 évével. Az osztrákok amúgy az albán Kukesi, a szlovák Spartak Trnava és a norvég Rosenborg elbúcsúztatásával jutottak el idáig.

Egyik csapat sem kezdte jól hazája pontvadászatát, hisz az Astra hét bajnokiból csak egyet tudott megnyerni, négyet pedig elveszített. Valamivel jobb a mérlege a bécsieknek, bár a négy győzelem és két vereség melletti egy döntetlenre annyira ők sem lehetnek büszkék.

Nem úgy a Steaua, amely eddig veretlen, öt győzelem mellett két döntetlen eddigi mérlege. A BL-ben előbb kiejtette a cseh Sparta Prágát, majd alulmaradt a Manchester City ellen - ám az angol sztárcsapat más kávéház. A nyáron nagy volt a mozgás a csapat háza táján, nem kevesebb, mint 13 új játékos érkezett - köztük az Astra két alapembere, Fernando Boldrin és William.

Két döntetlen és egy győzelem eddig a mérlege az Osmanlispornak, amely a Steaua ellen debütál az európai kupasorozatok csoportkörében. A selejtezőkben a moldovai Zimbru Chisinau, a lett Nomme Kalju és a dán Midtjylland testén át jutott el a csoportkörig. Ahol (akárcsak a bajnokságban) sokat várnak román csatáruktól, Raul Rusescutól, aki korábban 123 tétmérkőzésen 53 gólt szerzett a Steaua színeiben.

Az L csoport másik meccsén a Villarreal a Zürich csapatát fogadja.

Visszatérve Florin Gardosra, a szatmári védő azon nyolc román futballista egyike, aki légiósként szerepelhet idén az EL csoportkörében. Gardos egy súlyos térdsérülés miatt 2015 februárja óta nem lépett pályára tétmérkőzésen, ám csapata, az angol Southampton nevezte az EL-re. Ahol az Interrel, a Sparta Prágával és az izraeli Hapoel Beer Sevavál küzdhetnek meg a továbbjutásért. Utóbbi csapat keretében szerepel a román válogatott Ovidiu Hoban és a magyar válogatott Korhut Mihály.

Korhuton kívül a Rapid Wien fiatal tehetsége, az osztrák bajnoki szezon kezdetének felfedezettje, Szántó Tamás képviseli még a magyar labdarúgást. A román foci kedvelői szurkolhatnak a belga Anderlechtben szereplő Nicolae Stanciunak és Alexandru Chipciunak, a török Konyaspor alkalmazásában álló Ioan Horának és az olasz Fiorentinát erősítő Ciprian Tatarusanunak és Ianis Haginak.

Európa Liga, csoportkör, 1. forduló (az UEFA honlapjáról):
A csoport:
Feyenoord (holland)-Manchester United (angol) 20.00 RTLII, Dolce2
Zorija Luhanszk (ukrán)-Fenerbahce (török), Odessza 20.00
B csoport:
APOEL (ciprusi)-Asztana (kazah) 20.00
Young Boys (svájci)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 20.00
C csoport:
RSC Anderlecht (belga)-Gabala (azeri) 20.00 Dolce3
FSV Mainz 05 (német) - Saint-Étienne(francia) 20.00 Digisport 3.hu
D csoport:
AZ Alkmaar (holland)-Dundalk (ír) 20.00
Makkabi Tel-Aviv (izraeli) - Zenit (orosz) 20.00 Dolce4
E csoport:
Viktoria Plzen (cseh)-AS Roma (olasz) 20.00   Digisport 1.hu
Astra Giurgiu (román)-Austria Wien (osztrák) 20.00, Dolce1
F csoport:
Sassuolo (olasz)-Athletic Bilbao (spanyol) 20.00 Digisport 2.hu,
Rapid Wien (osztrák)-Genk (belga) 20.00
G csoport:
Standard Liege (belga)-Celta Vigo (spanyol) 22.05
Panathinaikosz (görög)-Ajax Amsterdam (holland) 22.05
H csoport:
Konyaspor (török)-Sahtar Donyeck (ukrán) 22.05
Braga (portugál)-Gent (belga) 22.05
I csoport:
Nice (francia)-Schalke 04 (német) 22.05 Digisport 2.hu,
Salzburg (osztrák)-Krasznodar (orosz) 22.05
J csoport:
Qarabag (azeri)-Slovan Liberec (cseh) 18.00 Digisport 2.hu , Dolce2
PAOK (görög)-Fiorentina (olasz) 22.05 Digisport 3.hu, Dolce4
K csoport:
Southampton (angol)-Sparta Praha (cseh) 22.05
Internazionale (olasz) - Hapoel Beer Sheva (izraeli) 22.05   Digisport 1.hu, Dolce2,
L csoport:
Osmanlispor (török)-Steaua Bucuresti (román) 22.05 Dolce1, ProTv
Villarreal (spanyol)-FC Zürich (svájci) 22.05 Dolce3,

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: