2017-09-20 16:17:13• hírek • Kocsis Zoltán

Egyikük Csádban, másikuk még Romániában

Szeptember 8-a Kisasszonynap, a néphagyomány szerint ekkor indulnak el a fecskék melegebb éghajlatra telelni. Elindultak már a szalakóták is, amelyek a szakemberek szerint évente tízezer kilométert is képesek repülni és mindössze öt hónapot töltenek a fészkelő helyen – azaz a Kárpát-medencében.

Több természetvédelmi szervezettel közösen a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség is részt vesz egy nemzetközi kutatásban, melynek célja a szalakóta populáció csökkenésének megakadályozása. Mivel a madár vándorlásáról és teleléséről keveset tudnak a szakemberek, hat madárra műholdas adóvevőt szereltek.

Az eddigi adatokból kiderül azonban, hogy egyes példányok jelentősen eltérően viselkednek, más útvonalat használnak. Amíg az Arad megyei Szentmártonról induló Márton 4000 kilométer megtétele és Szerbia, Görögország, Málta, Líbia és a Szahara elhagyása után Csád déli részén van, addig a Nagyszalonta mellől induló Bíró 3300 kilométer és Bulgária, Törökország, a Földközi-tenger és Egyiptom után Szudánban tartózkodik. Bölömey ezzel szemben 1500 kilométer megtételét követően Izraelben tartózkodik, Victor és Kondás pedig még Románia déli részén van. Sajnos Agyáról augusztus óta nem kaptak információt a kutatók.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: