2014-04-25 11:34:32• hírek • Szatmár.ro, refszatmar.eu

Egyháztörténeti vetélkedő, negyedik alkalommal

Egyházmegyei szintű egyháztörténeti vetélkedőt szerveznek a Szatmár-Láncos templomhoz tartozó Kálvineumban, szombaton délután 15 órától.  Az Erdődi Református Gyülekezet kezdeményezésére indult el az ötlet, hogy serkentsék a fiatalokat gazdag egyháztörténelmünk elsajátítására. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület egyházmegyei ifjúsági előadói saját egyházmegyéjükben tartják az elődöntőt és minden egyházmegyéből, legalább az első két helyezett vesz majd részt a reformáció egyik ősfészkében, Erdődön a kerületi döntőn, 2014. május 10-én.

A vetélkedőre négy fős csapatok jelentkezhetnek. Egy gyülekezetből több csapat is benevezhet. A megyei szakasz győztese és második helyezettje, valamint, ha szoros az eredmény a harmadik is, továbbjut a kerületi döntőbe. A döntőn (nem versenyzőként) részt vehetnek azok is, akik nem jutottak tovább, ugyanis ifjúsági találkozóvá alakul át az esemény az eredményhirdetés után. Az anyag ugyanaz marad a nagy döntőre is. A kikérdezés módja mindenki számára meglepetés lesz.

A vetélkedő anyaga, mint eddig, két részre oszlik, egy világtörténeti szakaszra és egy magyar történelemmel kapcsolatos tanulnivalóra. A Kálvin Emlékével idén záródnak, a reformátor 450 évvel ezelőtt, 1564. május 27-én hunyt el. Emlékének tisztelegnek azzal, hogy a tananyag nagyobbik része az ő életével foglalkozik. 410 éve 1604. október 14-én kezdetét vette a Bocskai féle szabadságharc, ennek apropóján Bocskai István életéből is készülhetnek a fiatalok.

A vetélkedő azért kapta a Kopácsi István nevet, mert ő volt az elnöke annak a zsinatnak, amit Erdődön szerveztek meg 1545-ben. Ez volt az első Kárpát-medencében megrendezett zsinat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: