2015-03-30 09:29:31• hírek • Szatmar.ro

Imahét volt Erdődön

Virágvasárnap felé vezetett az imahét az erdődi református templomban, s habár nem voltak annyian, mint a hozsannázó tömeg egykor Jeruzsálemben, minden alkalommal szép számban képviseltette magát a helyi református és a katolikus gyülekezet is, sőt más gyülekezetekből is eljöttek Erdőd városába, erre az alkalomsorozatra.

Vasárnap az imahét nyitóalkalmán Harsányi László erdődi római katolikus esperes hirdette az Úr szavát, az igehirdető az imádságot, a szeretetet és a közös pontok megkeresését sürgette. Hétfőn Kovács Mátyás Péter sándorhomoki lelkipásztor prédikált, mindenkit figyelmeztetett arra, hogy ne másokra várjunk a feladatok elvégzésében, hanem cselekedjük is meg az Úr akaratát. Kedden Kala Noémi a Láncos templom segédlelkésznője a félelmet oszlatta el igehirdetése által a gyülekezetben. Szerdán Máthé Loránd Árpád dobrai lelkész az Isten és embert elválasztó akadályokról és azok megszüntetéséről beszélt. Csütörtökön Korda Zoltán Szatmár-Láncos gyülekezetének lelkipásztora lelkesítő prédikációjában a megtérés és az új élet lehetőségeiről szólt. Győrbíró Sándor kiskolcsi lelkész Isten áldozatkész szeretetét mutatta be a gyülekezetnek. Szombaton Nagy Erika sárközújlaki lelkipásztornő zárta a vendéglelkészek sorát üzenve, hogy béküljünk meg Istennel és emberekkel. Virágvasárnap Rácz Ervin helyi lelkész arra a csodálatos lehetőségre hívta fel a figyelmet, hogy Jézus nemcsak Sikár vagy Jeruzsálem városába kész bevonulni, hanem a szívünkben is királyként működhet.

Minden alkalmon szolgálatkész felnőttek, fiatalok és gyerekek dicsérték az Isten. A katolikus és a református énekkar is magasztalta az Urat. A gyerekek öröme, játékossága és kedve ismét emlékeztetett arra, hogy ilyeneké a Mennyeknek országa. A fiatalok imádságban vezettek, ugyanakkor minden hétköznap este egy-egy lélekerősítő kisfilmet nézhetett meg a gyülekezet a hétköznapi hősről, a megbocsátásról, a szavak erejéről, az újratervezésről, az időről és az igazi Királyról. Cucuiat Attila római katolikus kántor is, mondhatni a hagyományokhoz hiven, hűségesen szolgált az alkalomsorozaton. Köszönet a református gyülekezet presbitereinek és azon hiveinek, akik áldozatkész szeretetükkel lehetővé tették az imahét szervezését!

Vidám imahét volt ez, ahol lebomlottak a falak felekezetek között, nézvén a megtartó Krisztusra, énekelve: Rád tekint már hitem... a Golgotán, ahol közeledve egymáshoz, kicsúcsosodik a hű Jézus által minden benne hívőnek az élete.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: