2012-04-23 09:01:00• hírek • Szatmár.ro

Egyháztörténet vetélkedő - megyei szakasz

A Szatmári Református Egyházmegye  néhány lelkes és ügyes fiatalja egyháztörténet vetélkedőn vett részt szombat délelőtt az esperesi hivatalban. A fiatalok a vakációt pihenés helyett tanulásra szánták, ami mindenképp dícséretes. Mindenféle közhely nélkül elmondható, hogy a vetélkedőre jelentkező csapatok közűl mindenki nyert, gazdagabb lett szellemileg.

Az Erdődi Református Gyülekezet kezdeményezésére indult el az ötlet, hogy serkenteni kellene a fiataljainkat gazdag történelmünk elsajátítására. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület ifjúsági előadói saját egyházmegyéjükben ma megtartották az elődöntőt és minden egyházmegyéből az első két helyezett vesz majd részt Erdődön a kerületi döntőn 2012. május 12-én. A vetéledő anyaga: Luther Márton reformátor élete és munkássága, A Tordai Vallásbéke (idén volt a 444. évfordulója) és az I. Erdődi, azaz az első kárpátmedencei zsinat. Az tény, hogy nem volt egyszerű téma, így a lelkészeknek is segíteniük kellett a csapatoknak a megtanulásában.

A szatmári elődöntőt Ilonczai Zsombor ifjúsági szakelőadó, szárazberki lelkipásztor és Rácz Ervin erdődi lelkész szervezte meg. Segítségükre siettek Székely Tünde vallástanár, Higyed István mikolai lelkipásztor és Király Lajos főjegyző, batizi lelkész.

Már megszokottá vált egyházmegyénkben, hogy az első helyért Mikola és Erdőd csapata versengett, hiszen az elmúlt két évben ez a két csapat nyerte a bibliaismereti vetélkedőket is. Külön dícséret illeti Ombod gyülekezetét, akik két csapatot is elküldtek a versenyre, de elismerés jár Batiz és Szárazberek csapatának is, akik az elmúlt években minden ifjúsági rendezvényen jelen vannak.

A szervezők gratulálnak minden csapatnak és várnak minden fiatalt Erdődön az ifjúsági találkozóval egybekötött egyházkerületi döntőn.

Eredmény:

1. Mikola
(továbbjutott a kerületi döntőbe)
2. Erdőd
(továbbjutott a kerületi döntőbe)
3. Batiz
4. Ombod I.
5. Ombod II.
6. Szárazberek
7-45 Az egyházmegye többi csapata

Egyháztörténeti vetélkedő volt - a megyei szakaszt Szatmárnémetiben tartották

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: