2009-06-19 12:42:35• hírek • Szatmár.ro

Egyházmegyei Családos Tábor

A Szatmári Római Katolikus Püspökség család munkacsoportja szervezésében június 29. és július 5-e között a szatmárhegyi közösségi házban kerül megrendezésre az idei Egyházmegyei Családos Tábor.

A hét napos tábor alatt, a tematikus programok mellett Ft. Solomayer Sándor „Pál küzdelme Istennel", „Pál Krisztus központúsága" és „Pál küzdelme a rábízottakkal" címmel tart három előadást. A Vargyas házaspár szintén három alkalommal beszél a jelenlevőknek „A mi küzdelmeink értelme", „Krisztus bennünk és bennem" és „A közösség megtartó ereje" címmel; Dr. Balogh Klára, debreceni gyermekorvos és családterapeuta pedig a gyermeknevelés alapjairól és a gyermeknevelés gyakorlatáról osztja meg gondolatait a táborozó családokkal.

A program sok szabadtéri foglalkozást is tartalmaz, így foci- és métabajnokságot számháborút, néptánc és énektanulást, kézműves foglalkozást, kutyabemutatót, akadályversenyt és számos kreatív foglalkozást is rendeznek majd a különböző korosztályoknak, de ugyanígy közös imádságokra, szentségimádásokra és szentmisékre is sor kerül.

Jelentkezni június 22-ig lehet a részt venni kívánó családoknak, Szatmárnémetiben Lepedus Istvánnál (0740-115464), Nagykárolyban Akkerman Juditnál (0361-429598), az ugocsai esperesi kerületben Kovács Istvánnál (0261-836009), Nagybányán Gircsis Melindánál (0262-214925), Máramarosszigeten pedig Bodoki Andreánál (0262-312653).

A költségek tekintetében, a szállás felnőtteknek egy napra 12 lej egy főre a házban, 4 lej sátorban, míg az étkezés 12 lej egy napra a felnőtteknek és 6 lej a gyerekeknek, de igénylés esetén a költségek felét az adományozóknak köszönhetően a szervezők állni tudják.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: