2018-12-08 13:19:26• hírek • közlemény

Egyházkerületi Közgyűlés Székelyhídon, szatmári díjazottakkal

Székelyhíd református temploma adott otthont a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ünnepi közgyűlésének. A közgyűlés szatmáriak munkáját is értékelte az ilyenkor kiosztandó Pro Ecclesia illetve M. Nagy Ottó díjjal, ugyanakkor két lelkipásztort is felszenteltek, elkülönítettek a szolgálatra.

Pénteken délelőtt 10 órakor Rákosi Jenő az Érmelléki Református Egyházmegye esperese, házigazda lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket. Az istentiszteleten, ahol a székelyhídi diákok is részt vehettek, Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette Isten Igéjét. Jeremiás Próféta Könyve 12. fejezetéből szólt a biztatás. Ebben Jeremiás közvetíti Istennek a nép kérdését, miszerint miért megy jobban a bűnösöknek, mint a benne hívőknek? Érdekes módon Isten ezt nem válaszolja meg, hanem egész egyszerűen elmondja, hogy fel kell készülni, mert nehezedő feladatok várnak rájuk. A biztonságot a nép úgy képzelte el, hogy olyan vidéken él, ahol nincsenek gondok, pedig fel kell készülni a Jordán árterületén levő bozótokra, sőt oroszlánokra és vadállatokra. A püspök ezt a gondolatot aktualizálta, időszerűsítetté is: ma sem kölyökoroszlánokkal, hanem vadálatokkal kell harcolni, ezeket kell nekünk legyőzni,  s közben megtapasztaljuk, hogy Isten hűséges, s az Ő hűsége válasz minden kétségeskedő kérdésünkre.



Az igehirdetést követően Forró László egyházkerületi főjegyző két lelkipásztor szólított az úrasztala elé: Molnár Viktor Lajos hagymásláposi helyettes- és Ádám Zsolt szilágyperecseni beosztott lelkipásztort Csűry István áldástolmácsolása és Bara Lajos egyházkerületi főgondnok biztatása indította el a szolgálat rögös útján.
 

Vinczéné Pálfi Judit egyházkerületi missziói előadó tanácsos ismertette a Pro Ecclesia és Pro Partium díjak elnyerőit. Kis gyülekezet kategóriában a Nagybányai Református Egyházmegyébe kebelezett Apahegy, közepes gyülekezet kategóriában a bihari Élesd és az aradi Kispereg, valamint nagy gyülekezet kategóriában Szatmár-Láncos gyülekezetének szolgálatai biztatták.
 

A Szatmárnémeti-Láncos Református Egyházközség tiszteletére Pro Ecclesia Díjjal való kitüntetése alkalmából Király Lajos esperes többek között a következő gondolatokat fogalmazta meg laudációjában:  „A közel háromezer lelket számláló Szatmárnémeti-Láncos Református Egyházközség jelenlegi lelkipásztorai, Korda Zoltán és Szilágyi Balázs sokrétű és áldásos munkát végeznek a gyülekezeti tagokkal egyetemben. Az egyházközség bérmentesen adott helyet az Esperesi Hivatalnak több mint két évtizeden át, és ad otthont mindmáig a Szatmárnémeti Református Gimnázium istentiszteleteinek és ünnepi alkalmainak. A gyülekezet önerőből felépítette az egyházmegye legnagyobb gyülekezeti termét, a Kálvinházat, ahol 220 személy gyűlhet össze és dicséri az élet Krisztusát. – jegyezte többek között az esperes. A díjat Korda Zoltán lelkipásztor és felesége Korda Ildikó Éva vette át.
 

Pro Partium díjjal tüntették ki Gavallér Lajost Micskéről és Schwoll Fülöpöt Klopódiáról, valamint Szilágyzovány, Hadad és Mezőtelegd külföldi támogatóit.
 

A vallástanárok munkáját elismerő díjat Szűcs Éva tanügyi előadó tanácsos idén a Szatmár megyei, a nagykárolyi egyházmegyéből, Börvelyből származó Likker Erikának nyújtotta át, aki vallja: “A megfelelő ismeretek átadása mellett elengedhetetlennek tartom a kölcsönös bizalom kialakítását és a hitelességet. A jó pedagógus egész életen át ható példát ad, egy olyan új világot nyit meg emberségben és tudásban, amelyet a diák soha el nem felejt.”
 

Az ünnepi és felemelő részt követően több más aktuális ügyet is megtárgyalt a közgyűlés, majd szeretetvendégséget követően mindenki áldott ünnepet kívánva elindult szolgálati területe, nagy- és kiscsaládja felé, kérve Isten segítséget az áldott szolgálatok elvégzésére.


További képek megtekintéséhez keresse fel a refszatmar.eu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: