2011-11-09 19:10:01• hírek • Kocsis Zoltán

Egyharmaddal kevesebb cigarettát csempésznek

Egy kamionnyi csempészett, zárjegy nélküli cigarettán akár fél millió eurót is lehet nyerni. Ez a mondat Ioan Sabau, a Szatmár Megyei Vámhivatal vezetőjének a szájából hangzott el szerda délután egy sajtótájékoztató keretein belül. A szakember elmondta ugyanakkor, hogy úgy országos, mint megyei szinten egyharmadára esett vissza a dohányáruk csempészésének aránya.

A tavalyi év szeptemberében romániai viszonylatban a piacon lévő cigaretták 36%-a volt csempészáru, míg ez a szám az idén csak 11,8%, idézte Sabau az országos statisztikát. Amit ráadásul saját adatokkal is meg tudott erősíteni, hisz amíg 2010 első kilenc hónapjában 3,8 millió szál cigarettát koboztak el Szatmár megyei vámokban, addig ez a szám idén 1,8 millióra esett vissza.

A román állam a dohányárukból származó bevételei idén 35%-al nőttek az előző évhez képest. Egy százalékpont pedig megközelítőleg 30 millió eurót jelent. Ez a magas szám elsősorban annak köszönhető, hogy minden egyes doboz cigaretta árának 80%-a adók és illetékek formájában egyenesen az államkasszába megy.

Az Észak-Nyugati fejlesztési régióban, amelynek Szatmár megye is része, a csempészcigaretták túlnyomó többsége Ukrajnából és Moldovából származik: előbbi országból az illegális termékek 20,5%, utóbbiból pedig 34%-a származik. Sabau elmondta ugyanakkor, hogy a fejlesztési régióban egyedüliként Szatmár megyében fogtak Magyarországról csempészett cigarettákat, köszönhetően annak, hogy ott egy doboz illegális cigaretta három lejbe kerül, míg nálunk nyolcba!

A csempésztevékenység csökkenésének okai között találhatóak a szigorúbb ellenőrzések, a nagyobb büntetések, az adózási stabilitás megnövekedése vagy a vámokban végrehajtott tavaszi ellenőrzések és letartóztatások. Ehhez egyes helyen, mint például a halmi határátkelőnél, a modernizálási folyamatok is hozzájárultak. Tiberiu Giurea, a Szatmár Megyei Határrendészet parancsnok-helyettese elmondta, hogy mióta felszerelték az éjjel is látó térfigyelő kamerákat, jelentősen visszaesett a zöldhatár forgalma. Ráadásul az ismeretlen tettesek elkövette bűncselekmény fogalma teljesen értelmét vesztette, mivel a kamerák segítségével minden törvénysértőt könnyedén be tudnak azonosítani.

Giurea ugyanakkor egy kissé meglepő tényre is felhívta a figyelmet: a schengeni övezetbe való belépés vélt közelsége miatt korábban csökkent az ellenőrzés szigora a Magyarország felé tartó határátkelőknél. Az növekvő törvénysértések miatt viszont a közeljövőben ismét nagyobb figyelmet szentelnek majd ezeknek az átkelőknek is és szigorítani fogják az ellenőrzéseket.

A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá, hogy az idei esztendő első kilenc hónapjában 9%-al nőtt az export, 1%-al pedig az import értéke a Szatmár megyei határátkelőkön. Az illetékekből származó bevétel 1%-al, az összbevétel viszont 57%-al nőtt 2010 hasonló periódusához képest. A Szatmár Megyei Vámhivatal eddigi idei bevétele eléri a 113,45 millió lejt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: