2020-02-17 08:57:03• hírek • Szatmár.ro

Egyetlen szatmári csapat jutott el a célba a Budapest-Bamako Ralin

Véget ért a Budapest-Bamako Rali, a nagy afrikai kaland, amelyen több szatmári csapat is indult túra kategóriában – azaz nem versenyeztek, hanem csak az volt a céljuk, hogy eljussanak a célba. Ebben a kategóriában sok erdélyi indult, sőt, sok szatmári is! 

Vajda Lóránd, Oláh László és Teleki Béla motorral, a Bora Attila, Kádas Csaba, Maier Calin trió egy 1983-as Mercedes 407D-vel, a Czikai Éva-Dan Fabian páros egy Renault Megan kabrióval áll rajthoz, a Nagy Krisztián, Szilveszter Márton, Rácz Szabolcs és Makkai Attila kvartett egy Mercedes E-osztállyal, Pop Ovidiu, Tasi Tamás, Belbe Darius és Osan Cristian pedig egy Nissan Pathfinderrel indul a nagy, csak Afrikában 5 ezer kilométert jelentő kalandra.
 

A szatmáriak közül Pop Ovidiu és barátai információink szerint már Marokkóban lemondtak a folytatásról, nemrég pedig a motorosok, Czikai Éva és Dan Fabian, valamint a Nagy Krisztián, Szilveszter Márton, Rácz Szabolcs és Makkai Attila kvartett döntött így. “Messziről el kell kerülni Guineát, a szenegáli rendőrség és katonaság csak saját felelősségre engedte tovább a Budapest-Bamako résztvevőit. Ráadásul semmiféle katonai segítséget sem kaptunk volna a visszaúton, az itteni szervek mondták még, hogy már volt emberrablás és más erőszakos események is. Ha folytattuk volna az utat, az új útvonalon nehéz terepen kellett volna haladni, amit nem mindenkinek bírt volna a járgánya” – írta a Szatmár.ro-nak Nagy Krisztián. Gambiából közelítették meg Dakart, ahonnan repülővel térnek haza Romániába, majd Szatmárnémetibe.



 

Guineában utcai zavargások vannak, emiatt javasolták a szervezők az ország elkerülését.  A Bora Attila, Kádas Csaba és Maier Calin trió viszont eljutott a célba, az 1983-as Mercedes rendőrségi rohamkocsival szerencsésen elértek Freetownba, Sierra Leone fővárosába. 
 

“A segélyeket szétosztottuk és nagyon boldogok vagyunk, hogy eljutottunk a célig. Technikai gondjaink - egy gumidefektet leszámítva - nem voltak. Itt mindenki nagyon kedvesen fogadott minket. Most készülünk a visszaútra, Dakarból indul a repülőgépünk, vissza kell jutnunk oda” – mondta el a Szatmár.ro-nak Bora Attila, akinek – és barátainak – ezúton gratulálunk a célbaéréshez.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: