2020-08-07 15:27:23• hírek • MTI / Bede Emőke

Egyetlen nap alatt héttel nőtt a Szatmár megyei fertőzöttek száma

Fotó: rostooleh / Freepik
Fotó: rostooleh / Freepik

Romániában pénteken újabb negatív csúcsot ért el az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek és a halálesetek száma, de valamelyest enyhült a kórházak leterheltsége.

A stratégiai kommunikációs törzs pénteki összesítése szerint az utóbbi 24 órában minden korábbinál több, 50 koronavírusos beteg vesztette életét: ezzel 2616-ra emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma. Az utóbbi napon újabb 1378 embernél mutatták ki a vírus jelenlétét, ami 22-vel haladja meg a múlt héten feljegyzett negatív csúcsot, és 17 százalékkal az utóbbi két hét átlagát. Tehát még nem ért újabb tetőzéséhez a járvány, csak terjedésének üteme lassult.


A járványügyi szakemberek becslései szerint mégsem sikerült 1 alá szorítani az úgynevezett reprodukciós rátát, sőt a mutató, amely a július 10-én mért 1,21-es csúcsról július végére 1,02-ig csökkent, az utóbbi napokban ismét enyhén emelkedni kezdett. A reprodukciós ráta azt jelzi, hogy egy ember hány másikat fertőz meg, és 1 alatt kell lennie ahhoz, hogy a járványt meg lehessen fékezni.


Pénteken az ismert aktív esetek száma tovább emelkedett, és meghaladta a 27 ezret, a kórházban ápolt betegek száma viszont csaknem 150-nel visszaesett. Jelenleg 7800 fertőzöttet ápolnak kórházban, a súlyos esetek száma immár második napja enyhén csökkent: pénteken 446 koronavírusos beteget ápoltak intenzív osztályon.


Romániában több mint 20 ezer fertőzésgyanús ember várja otthoni karanténban a betegség lappangási idejének elteltét.


Íme a legfrissebb Szatmár megyei adatok

Szatmár megyében az elmúlt 24 órában hét pozitív eredményt hoztak a laborvizsgálatok, ezzel 123-ra nőtt a betegség megjelenése óta azonosított fertőzöttek száma. A Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal pénteki tájékoztatása szerint immár 89 főt gyógyultnak nyilvánítottak az orvosok, a betegséggel kapcsolatba hozható elhalálozások száma nem változott, továbbra is 8. A szatmári koronavírus-laboratóriumban 14 210 tesztet végeztek el, melyekhez 9 974 személy biológiai mintáit használták fel. Megyénk területén jelenleg 127 fő tartózkodik otthoni karanténban.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: