2010-01-29 15:24:43• hírek • Szatmár.ro

Egyetemi tájékoztató előadás

Egyetemi tájékoztatót és filozófiai előadást hallgathattak meg a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont érdeklődő végzősei.

A Szatmár Megyei Múzeum égisze alatt működő művelődési kör idei első, kihelyezett ülésére a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében került sor, január 28-án, csütörtökön 17 órai kezdettel, ahol az erdélyi magyar filozófiáról, valamint aktuális elméleti és módszertani kérdésekről tartott előadást dr. Egyed Péter és dr. Veress Károly kolozsvári egyetemi tanár. A „Gondolati kihívások a harmadik évezred elején" előadás végén pedig bemutatták az egybegyűlteknek a Többlet című új filozófiai folyóiratot.

A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakát képviselő egyetemi tanárok pénteken délelőtt tíz órától egyetemi tájékoztatót is tartottak az érdeklődő végzős diákoknak, amelyen nem csupán az iskolaközpont diákjai, hanem a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tizenkettedikesei közül is sokan részt vettek.

A felvételiről, az egyetemi életről és a filozófia szakról tartott beszélgetésen Dr. Veress Károly ismertette a kolozsvári egyetem képzési szintjeit, valamint a kutatási és tanulási lehetőségeket.


Egyetemi tájékoztatót tartottak a filozófia iránt érdeklődőknek
Egyetemi tájékoztatót tartottak a filozófia iránt érdeklődőknek


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: