2013-09-30 13:39:50• hírek • Szatmár.ro

Egyetemi évnyitó a közigazgatás-szakon

A közigazgatást tanuló egyetemisták számára is megkezdődött hétfőn az egyetemi év.

A nappali tagozatos, közigazgatás szakon tanuló  diákok nagy része jelen volt a BBTE szatmári kirendeltségének székhelyén, az amfiteátrum-teremben, hogy részt vegyen az egyetemi év ünnepélyes megnyitóján. Suta Stefan, a kirendeltség vezetője a Szatmár.ro kérdésére válaszolva elmondta: több mint 130 egyetemista kezdi illetve folytatja tanulmányait az épületben, de több mint ötvenen vannak, akik levelező-szakon végzik az egyetemet.

A hétfő reggel egybegyűjt diákokat Suta Stefan mellett a közigazgatás-szak néhány oktatója  - Gál Márk, Csetnek Tímea - is köszöntötte.

A tanárok azt tanácsolták a fiataloknak, hogy egyetemi éveik alatt ne szorítkozzanak csak az órák látogatására és a vizsgákra, hanem a leadott anyag mellett olvassanak, kezdjenek csapatban dolgozni és szimpóziumokon, konferenciákon részt venni.

Egyetemi évnyitó a BBTE szatmáti kirendeltségének közigazgatás-szakán

BBTE Szatmárnémeti: megnyitó a közigazgatási karon

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: