2014-01-27 17:02:54• hírek • Kocsis Zoltán

Legkevesebb 932.341,19 lejbe kerül a városnak a BBTE költözése

A polgármesteri hivatal honlapja szerint 28 osztályon 198 személy dolgozik jelenleg a Közigazgatási Palotában. Több hivatal, mint például a helyi adóhivatal vagy a Szociális Közszolgáltatások Szatmárnémeti Osztálya másutt működik.

Legkevesebb 932.341,19 lejbe kerül Szatmárnémetinek a Babes-Bolyai Tudományegyetem jelenlegi helyéről való elköltöztetése. És ebben az összegben még nincs benne az egykori kaszárnya épületének a polgármesteri hivatal szükségletei szerinti átalakítása.

Éppen ezért Dorel Coica, Szatmárnémeti polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: lépcsőzetesen költözhet majd át a hivatal, ezért a költözés akár a 2016-os választások utánra is elnyúlhat. Noha a város vezetője 28-át jelölte meg a válaszadás határidejeként, a BBTE vezetősége már hétfőre eljuttatta álláspontját. Ebben Ioan-Aurel Pop rektor leszögezi, az intézmény hajlandó lemondani az 1236,35 négyzetméter területű jelenlegi épületről és átköltözni a Wolfenbüttel utcai, egykori 5-ös iskola épületébe. Amennyiben az önkormányzat elfogadja az egyetem feltételeit.

A BBTE egyik legfontosabb feltétele pedig, hogy az egykori általános iskola épületét az önkormányzat újítsa fel és biztosítsa azokat a feltételeket, amelyeket az egykori kaszárnya jelenleg biztosít. A válaszlevél szerint az egyetem eddigi beruházásaiból 932.341,19 lej nem amortizálódott eddig, ennek fejében az egyetem egyetlen vasat sem hajlandó áldozni az egykori általános iskola rehabilitálására.

Másik fontos kritérium, hogy az egyetem ezentúl se fizessen bérleti díjat (ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy országszerte a BBTE 12 kirendeltsége közül egyik sem fizet bérleti díjat) valamint, hogy a kihelyezett tagozat működéséig használhassák az épületet. Egy újabb kritérium, hogy a költözés csakis a tanévek között történhet meg, hogy ne zavarja a tanmenetet.

Amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor az egyetem arra kéri a polgármestert, mondjon le az elképzeléséről. Emellett felhívta a figyelmet, hogy az egyetem mesteri képzéssel és egyéb szolgáltatásokkal kívánja bővíteni a kínálatát Szatmárnémetiben.

A levélben Pop emlékeztetett arra, „hogy a BBTE az ország legnagyobb és legnagyobb presztízzsel rendelkező egyeteme. Meggyőződésünk, hogy intézményünk jelenléte javára válik a helyi közösségnek és emeli a város presztízsét". Végezetül reményének adott hangot, hogy sikerül olyan megoldást találni, amely mindkét fél számára megfelelő.

Coica kilátásba helyezte, hogy már a csütörtöki tanácsülésen a napirendi pontok között szerepel az a tervezet, amely az egykori 5-ös számú általános iskola felújításáról szól. „Az egyetem vezetői jelezték, megközelítőleg 900.000 lej az az összeg, ami nem amortizálódott le azóta, hogy a 2000-es évek közepén rehabilitálták a mostani székhelyük belsejét", jelentette ki a polgármester.

A decentralizációs törvény következtében a megyei tanácshoz kerül át több, eddig különálló intézmény. Ezért Adrian Stef tanácselnök felszólította a polgármesteri hivatalt, tegyen szabaddá néhány irodát. Tudni kell, hogy a Közigazgatási Palota teljes egészében a megyei tanács tulajdona, a prefektúra és a polgármesteri hivatal is csak albérlőként tevékenykedik az épületben - még ha nem is fizetnek bérleti díjat.

„Van olyan iroda, amelyben 10-12 alkalmazott is dolgozik. Ilyen körülmények között nem lehet minőségi, hatékony munkát végezni. És akkor még nem beszéltünk ennek egészségügyi vetületeiről. Jeleztem az elnök úrnak, sajnos semmilyen irodát nem tudunk átadni, hacsak nem költöztetjük a hivatal egy részét sátrakba. De megértem az elnök úr kérését, ezért van szükségünk arra, hogy elköltöztessük a polgármesteri hivatalt".

Coica szerint az új épületben a hivatal valamennyi osztálya helyet kap majd, ami a lakosság számára is komoly könnyebbséget jelent. „A BBTE számára elég kell legyen az a közel 900 négyzetméteres terület, amit az 5-ös iskola biztosít. Nekünk pedig alaposan fel kell újítanunk és át kell építenünk az egyetem mostani épületét", jelentette ki a polgármester.

Éppen ezért a polgármesteri hivatal átköltöztetése hosszadalmas folyamatnak ígérkezik. Amely akár 2016 utánig is eltarthat...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: