2010-05-03 16:31:16• hírek • Venczel Katalin/MTI

Egyesülnek a bliccelők Párizsban

Saját segélyegyesületek hoztak létre Párizsban az ingyenes tömegközeledésért blicceléssel harcolók: ha valamelyiküket fülön csípik az ellenőrök, a közös kasszából fizetik ki büntetését.

A Le Parisien című fővárosi napilap hétfői beszámolója szerint tucatnyi ilyen csoport létezik már Párizsban barátok, diákcsoportok vagy egymáshoz közel lakók kezdeményezésére. A "szervezett csalás" a hagyományos biztosítók mintájára működik: a bliccelői egyesületek tagjai - a menetjegy megvétele helyett - 5 és 7 euró közötti havi tagdíjat fizetnek a közös kasszába, és a társaság ebből állja annak a büntetését, akit közülük tetten érnek valamelyik tömegközlekedési járművön.
Az ilyen jellegű, csalás céljából létrejött egyesületek működését szigorúan tiltják a francia törvények. Tagjaik azonban azzal érvelnek, hogy ők valójában a tömegközlekedés ingyenessé tételéért harcolnak, és a segélyezési rendszerrel az akciójuk kockázatait védik ki előre.

Általában kis csoportokról van szó, amelyek nem is kívánnak nagyra nőni. Az egyik, évek óta működő bliccelői társaság tagja elmondta a lapnak, hogy a segélyegyesületek nem akarnak biztosítótársaságokká alakulni, ahova az emberek csak azért járnak, hogy elintézzék büntetésük kifizetését.


Metró Párizsban. Sokan bliccelnek a tömegközlekedésben
Metró Párizsban. Sok a bliccelő a tömegközlekedésben


Az újság szerint az egyéni pénzügyi megfontolásokon túl a tagok komoly érvekkel harcolnak a tömegközlekedés ingyenessé tételéért. "Ugyanúgy, ahogy az oktatást és az egészségügyet, a tömegközlekedést is megkülönböztetés nélkül mindenki számára elérhetővé, azaz ingyenessé kell tenni" - olvasható a bliccelői egyesületek Ingyenes vonalak című felhívásában.  

A bliccelők szerint hamis ellenérv az ingyenesség költségeire hivatkozni. "Ez olyan, mintha azt feszegetnénk, hogy az ingyenes oktatás mennyibe kerül" - hangsúlyozta a lapnak nyilatkozó egyesületi tag.

Sem a párizsi tömegközeledési vállalat, sem a közlekedési szakszervezetek hivatalosan nem kívánták kommentálni a szerintük marginálisnak tekinthető jelenséget. Philippe Touzet, a SUD szakszervezet vezetője szerint azonban az egész csak arra jó, hogy az ingyenesség kérdéséről provokált vitával bizonytalanná tegye a rendszert. "Mert ha nem veszünk jegyet, akkor végül kevesebb busz fog közlekedni, pedig már így is kapacitása alatt működik a tömegközeledés" - tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: