2013-11-19 13:16:16• hírek • Szatmár.ro

Egyesület a társasjáték-kultúráért

Szatmáriak a szombaton bemutatkozó Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetsége alapítói között.

Hosszas szervezés után, 2013. októberében megalakult a Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetsége (MATRISZ), mely alapító tagjait Székelyföldtől Partiumig, Erdély számos településéről tudhatja magáénak. Így az egyesület fontos részét képezik a szatmári játékosok is, akik az RMDSZ pinceklubjában működő játékesteket szervezik - mostantól csatlakozva egy átfogó hálózathoz - tudtuk meg Őri-Pákay Franciska alapító tagtól.

Ahogy kérdésünkre elmondta, az egyesület célja, hogy korosztálytól függetlenül közösségbe hívja a játék kedvelőit, alternatívát nyújtva az igényes szórakozásra. A MATRISZ Erdélyben, sőt az egész országban tervez tevékenységet folytatni, lehetőséget, tevékenységi felületet és fórumot biztosítva ezáltal a játékosoknak. Helyenként ez már jól működik, így született meg az ötlet az új kezdeményezésre, az összefogásra - Kolozsváron és Marosvásárhelyen évekkel ezelőtt indultak, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is működnek és egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek azok a társasjátékos rendezvények, amelyek hétről hétre több száz személyt mozgatnak meg.

Az egyesület november 23-án, szombaton mutatkozik be a nyilvánosság előtt, stílszerűen, egy kolozsvári játékest, a "Játék-Koktél" keretében. Az Agapé étterem Holdfény termében (Szentegyház/Iuliu Maniu utca, 6 sz.) este nyolc órára várják az érdeklődőket, akik bármelyik játékasztalnál helyet foglalhatnak, beszállhatnak az izgalmas partikba, közben pedig koktélokat kortyolhatnak. A mindössze ötlejes beugró fejében látogatható rendezvény egyik különlegessége lesz Ráduly Botond (Manó), az Erdély Hangja korábbi győztese, hazai X-Faktor döntős fellépése, de nyeremények és kalandjáték is színesítik majd az estét. Az egyesület elnöke és alapító tagjai este tíz órai kezdettel mutatkoznak be és beszélnek az egyesület küldetéséről, a jövőbeli tervekről, már a helyszínen felkínálva a lehetőséget, hogy az érdekeltek az Egyesület tagjai lehessenek.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki elhivatott a társasjátékok iránt, új közösségeket keres, esetleg csatlakozna a Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetségéhez, vagy csak szeretne egy jót játszani.

Számos társasjátékot kipróbálhattak az érdeklődők

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: