2009-01-21 15:33:12• hírek • Ferenczi Noémi

Egyenruhakérdés a középiskolákban

Szinte évről évre felvetődik az iskolákban az egyenruha-viselet kérdése. A Gheroghe Dragos Gazdasági Iskolaközpontban hétfőtől már egyenruhában járnak a diákok iskolába. Utánanéztünk, hogy a magyar középiskolák tervezik-e, hogy a közeljövőben bevezessék az egyeruha használatát. A szatmárnémeti Református Gimnázium tavasztól bevezetné az egyeruha viseletét, míg a Hám Jánosban és a Kölcseyben egyelőre nem tervezik az egyenruha bevezetését.

Tar István, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgató-helyettese kérdésünkre elmondta, egyelőre nem tervezik az egyenruha bevezetését. Ünnepekkor a diákok az iskola jelvényével ellátott nyakkendőt viselik - tette hozzá Tar igazgató-helyettes.

Ádámkó István, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont igazgatója elmondta, két évvel ezelőtt volt téma az egyenruha bevezetése, azonban erősen megoszlott a szülők véleménye ezzel kapcsolatban, így egy időre „jegelték" a témát és egyelőre nem tervezik a probléma újratárgyalását.

A Református Gimnáziumban viszont kilátásba helyezték az egyenruha bevezetését - tájékoztatta a Szatmár.ro-t Szilágyi Éva, a gimnázium igazgatónője.

„A tervek szerint, egy tavaszi-nyári egyenruha készülne a diákok számára, vászon nadrág, illetve szoknya, megszemélyesített pólóval. Már megrendeltünk egy mintadarabot, és csak azután fogjuk a szülőkkel megvitatni, hogy szeretnék-e az egyenruha bevezetését. Egy egyenruha körülbelül 80 lejbe kerülne"- magyarázta. Az igazgatónő elmondása szerint, a diákok vegyes érzelmekkel fogadták az egyenruha bevezetésének hírét, sok diák örült, sokan pedig nemtetszésüknek adtak hangot.

Különösen Angliában népszerű a középiskolai egyenruha.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: