2016-10-28 19:21:06• hírek • Kocsis Zoltán

Egyelőre talány, hétfőn kinyitnak-e a posták

Béremelési vitába keveredett a Román Posta vezérkara és az alkalmazottakat tömörítő szakszervezet, így csütörtökön az intézmény mintegy 20.000 alkalmazottja spontán munkabeszüntetést hirdetett országszerte. A posták pénteken sem nyitottak ki.

Tripon Trandafir, a Szatmár megyei szakszervezet elnöke megkeresésünkre elmondta, az érdekvédelmi szervezet idén márciusban egy 13 pontból álló petíciót nyújtott át a posta vezetőinek. Ebből mindössze egyet teljesítettek azóta. A legfontosabb, ami elmaradt, az a béremelés. „A többi pont tekintetében türelmesek vagyunk, ebből azonban nem engedünk", jelentette ki határozottan.

A szakszervezet azt szeretné, ha egységesen bruttó 200 lejjel emelnék meg a postai alkalmazottak fizetését. Az intézmény vezetői ezzel szemben differenciált emelést tudnának elképzelni. Azok, akik havi 1269 lejt visznek haza, azoknak az első verzió szerint 200, a második szerint pedig 140 lejjel emelnék meg a bérét, azok pedig, akik havi 2.202 lejt keresnek, 60 lejjel vihetnének többet haza. Ezt viszont a szakszervezet diszkriminatívnak tartja.

Szatmár megyében a postának 382 alkalmazottja van és valamennyien sztrájkba lépnek. Hogy mikor veszik fel a munkát, azt egyelőre nem tudni. Hogy hétfőn dolgoznak-e, kizárólag attól függ, hogy a hétvégén meg tud-e állapodni egymással vezetés és szakszervezet.

„Ügyfeleink iránti tiszteletből azonban a sztrájk ellenére is kivittük a nyugdíjakat, különböző szociális támogatásokat", szögezte le a Szatmár.ro-nak Tripon Trandafir.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: