2012-06-23 17:19:36• hírek • Megyeri Tamás Róbert

Egyelőre nem alakult meg Nagykároly helyi tanácsa

Nem alakulhatott meg szombaton Nagykároly város új helyi tanácsa. A megyei kormánybiztosi hivatal szombat délelőttre hívta össze a testületet, ám a Szociálliberális Szövetség (román betűszóval: USL) színeiben tisztséget nyertek nem jelentek meg az alkalmon. Előreláthatóan szerdára hívják össze ismét a városi döntéshozó-testület közgyűlését.

Igencsak pangott szombat délelőtt a nagykárolyi városháza. A meghirdetett 11 órára pár érdeklődő, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség listáján mandátumot elnyert tanácstagok, illetve a prefektusi hivatal és a városi bíróság küldöttei jelentek meg a díszteremben. Pár perces várakozást követően Sróth Kálra jegyző tudatta a kormánybiztosi küldöttel: nem gyűlt össze a mandátumot elnyert tanácstagok legalább kétharmada. Amint arról már olvashattak hírportálunkon, Kovács Jenő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltje kapta a június 10-ei helyhatósági választásokon messze a legtöbb szavazatot. Ennek értelmében újabb négyéves mandátumot kapott a városvezetésre. A helyi tanácsban tizenegy tagja lesz az RMDSZ-NDF-nek, míg 8 az USL-nek. A törvények értelmében az alakuló közgyűlésen jelen kell lennie a tanácstagok kétharmadának. A tanács elfogadhatja a javasolt napirendi pontokat, így például megválaszthatja az alpolgármestert. Amennyiben a testület tagságának kevesebb, mint kétharmada van jelen a gyűlésen, a prefektus leghamarabb három nappal későbbre hívhatja össze ismét a tanácsot.

Ha a harmadik alkalommal sincs jelen a tanács döntőtöbbsége, akkor a hiányzók pótlását kell elrendelnie a kormánybiztosnak. Azaz a listán soron következőket hívja a testületbe. Ugyan erre még nem nagyon volt precedens az országban, elméletileg az is elképzelhető, hogy új, részleges választást kell elrendeljen a prefektus, amennyiben az immár a sokadik alkalommal sem jelenik meg a tanács tagságának legalább kétharmada. Az ilyen választást csak azokra a mandátumokra tartják, amelyeket mintegy nem tudott betölteni az azokat elnyerő politikai alakulat. Ezeket a helyeket viszont akár „elnyerheti" egy másik párt is.

Több mint háromezer szavazatot kapott a városban az USL listája, tanácstagjaik mégsem érzik fontosnak megjelenni az alakuló közgyűlésen. Erről mi a véleménye? A nyilvánvalóan politikai indíttatású, amúgy teljességgel értelmetlen, tehát gyerekesnek minősíthető „erődemonstráció" miatt későbbi időpontra hívható össze egy rendes tanácsülés, amelyen érdemi döntések születhetnének például beruházásokról. Ténylegesen okoz-e kárt a városnak a párnapos késés? Az USL-s többségű helyi tanács a megyeközpontban nem áldozta be az egyik alpolgármesteri tisztséget az RMDSZ-nek, ellenben a nagykárolyi USL-sek igen sok fórumon arról beszélnek, hogy etnikai alapon kijárna nekik az alpolgármesteri tisztség Nagykárolyban... Mi a véleménye erről? Kérdéseinkre egyelőre sem Kovács Jenő polgármester (mivel az új elöljárót nem iktatták be, a régi látja el a tisztséggel járó feladatokat - egyébként ugyanarról a személyről van szó), sem Kaizer Lajos alpolgármester nem kívánt reagálni, mindketten egy későbbi időpontra ígérték a válaszokat.


Az USL-s tanácstagok nem jelentek meg az alakuló közgyűlésen.

Az USL-s tanácstagok nem jelentek meg az alakuló közgyűlésen.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: