2006-10-27 17:52:08• hírek • Szatmar.ro

Egyedülálló kiállítás

 Megnyílt az első romániai számítógéptörténeti kiállítás Nagybányán.

 Nagy Zsolt, távközlési és informatikai miniszter pénteken 10 órakor nyitotta meg a Nagybányai Történeti Múzeumban a számítógép történetét bemutató kiállítást.

„Romániában a `70-es évektől kezdődően van hagyománya a számítógép tervezésének és készítésének. Az utolsó, teljességgel hazai gyártmányú számítógép 1989-ben készült. Kínában még mindig szeretettel emlékeznek arra az időszakra, amikor Romániából importált számítógépekkel dolgoztak, és mai napig emlegetik szakembereink felkészültségét, valamint az eszközök minőségét. Gratulálok a nagybányai Történeti Múzeumnak, hogy létrehozta ezt, az országban egyedülálló kiállítást, amely 1970-től kezdődően követi végig a számítógépek fejlődését.” – mondta Nagy Zsolt a megnyitón.

A tárcavezető érdeklődéssel járta végig a kiállítást, majd a sajtótájékoztatón újfent elismeréssel szólt a romániai informatikai szakemberekről, akik 1989 előtt is rendkívüli eredményeket értek el. A több mint 30 éves szakmai múlttal rendelkező mérnököknek, akik részt vettek a kiállítás berendezésében is, a miniszter díszoklevelet nyújtott át.

“Nemcsak a romániai információs technológia múltjára lehetünk büszkék, hanem a jelenre is: a szoftver-export évek óta növekvő tendenciát mutat, akárcsak a szolgáltatásoké. A jövőt illetően is bizakodóak lehetünk: az IT&C piac folyamatosan fejlődik, szakembereink pedig külföldön is nevet szereztek a romániai informatikának. De az itthoni helyzet is javult, az informatikusok kivándorlása 30%-ról 5%-a csökkent” –nyilatkozta Nagy Zsolt.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: