2007-12-15 11:59:04• hírek • Szatmar.ro

Megáll a vonatközlekedés Magyarországon

cfrNem tudtak megegyezni a sztrájk leállításáról a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok a kormánnyal.

Utoljára ültek tárgyalóasztalhoz a hétfőre meghirdetett sztrájk előtt a kormányzat és a Liga Szakszervezetek, illetve a Munkástanácsok képviselői. Megegyezni azonban egyetlen lényeges kérdésben sem tudtak.

Csizmár Gábor, a Munkaügyi Minisztérium államtitkára azt hangsúlyozta, a Liga fő követelését már technikailag sincs mód teljesíteni: „Az egészségbiztosításról szóló törvény visszavonását követelték a szakszervezetek a kormánytól, ennek technikai értelemben sincs módja. Most már a zárószavazás előtt egyébként a kormány csak az országgyűlés jóváhagyásával vonhatná vissza”.

Nem sikerült érdemben előre jutni a nyugdíjszámítással, és a korkedvezményes nyugdíjjal összefüggő vitákba sem. Így a tárgyaláson kevesebb, mint egy óra alatt világossá vált: nem marad el az országos sztrájk.

Ezután Csizmár Gábor azt szerette volna megtudni, hogy pontosan hol és hányan sztrájkolnak majd két óránál hosszabban. Gaskó István azonban erre csak általánosságban válaszolt: „Van olyan sztrájk, amelyről mi magunk sem tudjuk, hogy mikor kezdődik és mikor végződik, hiszen a helyi szervezőknek a kötelezettsége a munkáltató felé ezt a bejelentést megtenni”.

Csizmár Gábor szerint felelőtlenség a Ligától, hogy nem összesíti a sztrájkban résztvevőket. Szerinte ezzel azt lehet elérni, hogy káosz lesz az országban.

Miután nem sikerült megállapodni az elégséges szolgáltatásokról, hétfőn reggel 6 órától nem járnak a vonatok. Aznap csak kora este közlekedik minden vonalon egy vonat oda és vissza. Kedden és szerdán reggel és este is elindul ez a vonatpár. Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének alelnöke elmondta, a jövő hét közepétől sűrítik a járatokat.

Nem lesz sztrájk a GYSEV vonalain, ugyanakkor az országos vasúti munkabeszüntetés miatt késésekre kell számítani. A ferihegyi repülőtéren hétfőn reggel 7 és 9 óra között két szakszervezet dolgozói nem veszik fel a munkát. Így némelyik járat akár másfél órát is késhet.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége országszerte 46 helyen tart fél pályás útlezárást. Ez egy napig tart. Ha az nem hoz eredményt, elképzelhetőek útlezárások a határoknál is.

Sztrájkolnak a pedagógusok is: PDSZ-hez tartozó munkavállalók és a Pedagógusok Szakszervezete tagságának harmada. A többiek szolidaritást vállalnak. A Volántársaságokat tömörítő közúti közlekedési szakszervezet a jövő év végéig nem szervez sztrájkot azokban a kérdésekben, amelyek nem közvetlenül a munkáltatóhoz köthetők. Így a Volánbusz valamennyi járata közlekedik hétfőn, csakúgy, mint a BKV járatai, ugyanis elmarad a 17-re tervezett sztrájk. Lehetséges, hogy Békés megyében és a Balaton környékén lesznek fennakadások a közlekedésben, mert az ottani volános munkavállalók többsége a Ligához, vagy a Munkástanácshoz tartozik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: