2009-09-21 13:29:25• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Egy volt munkatárs okozta a balesetet?

Radu Berceanu
Radu Berceanu

Kisiklott egy személyvonat hétfőre virradóra a dél-romániai Dolj megyében, ennek következtében tizenöt embert kell sérülésekkel kórházban ápolni, a közlekedési miniszter bűncselekményre gyanakszik.

A Temesvár és Bukarest között közlekedő szerelvényt a Craiovához közel fekvő Carcea körzetében érte a szerencsétlenség. A mintegy háromszáz utas közül tizenötöt kellett sérülésekkel kórházba szállítani, többeket  a helyszínen láttak el a mentők.
A vasúti forgalom szünetel azon a szakaszon, ahol a baleset történt. Nemcsak mentők érkeztek a helyszínre, hanem mintegy száz csendőr is segédkezett, hogy az utasok buszokkal folytathassák útjukat.

Radu Berceanu közlekedési miniszter hétfőn délelőtt a helyszínen tájékozódott, majd nyilatkozatában jelezte: szerinte bűncselekmény történt, ismeretlenek szándékosan rongálták meg a síneket. Véleményét arra alapozta, hogy eltávolítottak számos csavart, amely a síneket a síntalpakhoz rögzítette. Feltételezik, hogy a rozsdás, beszorult csavarok nem önmaguktól lazultak meg, ugyanis kenőolajat használtak eltávolításukhoz, amelynek még a fémdobozát is megtalálták a közelben.
Azt a lehetőséget is kizárták, hogy fémlopás szándékával cselekedtek az ismeretlenek, mivel a közelben már rég leszerelt sínek voltak, könnyen elszállítható állapotban.

A hatóságok a román állami vasúti társaság (CFR) egy volt alkalmazottja ellen folytatnak vizsgálatot. Az illető a vállalat craiovai hivatalában dolgozott, éppen Carceában lakik. Néhány hónappal ezelőtt elbocsátották állásából, mivel egészségi állapota nem tette lehetővé feladatai ellátását. A hírek szerint skizofréniában szenvedett. A férfi menesztése után állítólag meg is fenyegette a vasúti társaság helyi hivatalát, hangoztatva: "majd én helyre teszlek benneteket". A nyomozók szerint ez célzás volt a sínek megrongálásának tervére. A CFR volt alkalmazottját előzetes letartóztatásba helyezték.
Berceanu miniszter a hírtelevíziók kamerái előtt megállapította: akár szörnyű katasztrófába is torkollhatott volna ez a cselekmény.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: