2009-03-29 00:10:56• hírek • Szatmar.ro

Katasztrófa hazai pályán

Hiába támadta végig a Szerbia elleni világbajnoki selejtezőt a román válogatott, az okosabban játszó vendégek, ha némi szerencsével is, de 3-2 arányban győzni tudtak Konstancán, ezzel pedig Románia továbbjutási esélyei a nullához közelednek.

Victor Piturca szövetségi kapitány kérésére a román labdarúgó válogatott összes fontos mérkőzését Konstancán rendezték az elmúlt években, aminek indoklására a legfőbb érv az volt, hogy szerencsét hoz. A szerencse tényleg segített korábban Csehország és Hollandia ellen, ám legutóbb Franciaország már ponttal távozott a tengerpartról. Pedig a román csapatnak most nagy szüksége lett volna a szerencsére, mivel a csoportban négy ponttal csak az ötödik helyet foglalták el a találkozó előtt, ráadásul védelmük két alappillére, Chivu és Goian nem léphetett pályára: előző sérülés, utóbbi eltiltás miatt.

Mindkét szövetségi kapitány próbálta meglepni kollégáját, így a kezdőben kapott helyet Dorel Stoica és Florin Costea a hazaiaknál, míg Radomir Antics végül mégis két csatár mellett döntött, így Nikola Zigics mellett Mirko Pantelics kezdett.

Jó iramban kezdődött a találkozó, mindkét csapat aktívan kezdett és mint az várható is volt, Románia volt a kezdeményezőbb, ám Mutu fejese nem okozott gondot Stojkovics kapusnak. Aztán a szerbek egyre inkább kontrákra álltak be és ennek már a 18. percben meglett az eredménye, amikor Krasics lépett meg jobb oldalt, lövése a rövid kapufáról pontosan Milan Jovanovics elé pattant és a Standard Liege szélsője üres kapuba nem hibázott. A gól után még magasabb fokozatra kapcsolt a román csapat és még jobban visszahúzódott a szerb, ám a hazai rohamok ellenére komoly helyzet nem alakult ki a vendégek kapuja előtt. Mikor már mindenki a szünetet várta, Krasics végzett el szögletet balról, középen pedig a Vidicset kísérő Stoica saját kapujába fejelt.

A szünet után folyatódtak a román rohamok. Románia hosszú idő után végre megmutatta, hogy nemcsak védekezni tud (pontosabban a jelenlegi selejtezők során azt sem). Minden labda Mutut kereste, míg a jobb oldalon Contra fáradhatatlanul robotolt. Az 50. percben a veterán szélső játszott át két ellenfélt, Mutuhoz passzolt, aki zseniálisan pörgette be a labdát a szerb védelem mögé, a kilépő Marica pedig átemelte Stojkovics kapus fölött a lasztit. Remek akció volt.

A szépítő találat után sem változott a játék képe, a szerbek továbbra is kivárásra játszottak és igazuk volt. Nyolc perccel a szépítő gól után egy szögletet követően a román védők nem tudtak felszabadítani, a labda Ivanovics elé pattant, a Chelsea mellőzött védője pedig, tegyük hozzá, néhány centis lesről remekül ollózott Lobont kapujába.

A román válogatott becsületére legyen mondva, az újabb gól sem szegte kedvüket, ám mezőnyfölényük és rengeteg akcióik ellenére nem tudtak igazán komoly helyzetet kialakítani. Amikor igen, akkor Mutu beívelését a korábban öngólt vétő Stoica ismét a „kedvenc" kapujába juttatta, de szerencséjére a szünetben térfélcsere történt.

A hátra lévő negyed órában a szerbek továbbra sem kockáztattak semmit, rendületlenül húzták az időt és Stojkovicsnak továbbra sem kellett attól tartania, hogy izomláz gyötri majd másnap. Mint ahogy Lobontnak sem, a két kapusnak ugyanis egyetlen komoly védeni valója sem akadt a találkozón, a gólokról nem tehettek.

Románia ezzel továbbra is négy ponttal a csoport utolsó előtti helyén áll, hátránya pedig nyolc pont a listavezető szerbek és három a Litvániában nyerő Franciaország mögött, így esélye, hogy részt vehessen a dél-afrikai világbajnokságon már csak matematikai. De úgy nehéz is, ha három hazai meccséből csak egy döntetlent tud felmutatni.

Marad még egy fontos kérdés: hol játsszák a következő rangadót?

Románia-Szerbia 2-3
Románia: Lobonț - Contra, Raț, Tamas, Dorel Stoica - Rădoi, Codrea (Tănase 46.), Cociș (Marius Niculae 76.) - Fl. Costea (Bucur 64.), Mutu, Marica
Szerbia: Sztojkovics - Ivanovics, Vidics, Dragutinovics, Obradovics - Kraszics, Sztankovics, Milijas, M. Jovanovics (Jankovics 61.) - Pantelics, Zigics 
gólok: Marica (50.), Stoica (74.), illetve Jovanovics (18.), Stoica (44., öngól), Ivanovics (59.)

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: