2014-11-24 10:02:57• hírek • MTI

Egy tucatnyinál több nő vádolja nemi erőszakkal Bill Cosbyt

Tucatnyinál is több nő vádolja nemi erőszakkal vagy annak kísérletével Bill Cosby amerikai komikust, aki azonban nem válaszol a "rágalmakra" - írta vasárnap a címlapon induló anyagként közölt riportjában a The Washington Post című napilap.

A lap szerint 16 nő jelentette ki nyilvánosan, hogy a jelenleg 77 éves Cosby, az amerikai szórakoztatóipar egyik legjelentősebb alakja, szexuálisan zaklatta. Közülük 12 azt állítja, hogy a tévésorozatok sztárja előzetesen partidroggal elkábította, egy pedig azt, hogy kísérletet tett erre. Az állítólagos, a sztár ügyvédjei szerint "korábban sosem hallott esetek" zöme két-három évtizedre, sőt, van, amelyik csaknem egy fél évszázadra nyúlik vissza.

Cosby az amerikai televíziós sorozatok első fekete sztárja volt, akinek tündöklése kisebb-nagyobb megszakításokkal 1965-től a 2000-es évek első évtizedének közepéig tartott. A nős, valamikor ötgyerekes (egyik fiát 1997-ben egy rabló agyonlőtte) színész-író-producer-zenész-aktivista, akinek imidzsében kulcselem a családközpontúság, hosszú pályafutása során 4 Emmy- és 9 Grammy-díjat kapott. 2002-ben George W. Bush Elnöki Szabadságéremmel tüntette ki.

A számos egyetemen díszdoktorrá avatott sztár életviteli előadásokat tartott afroamerikai fiataloknak. 1988-ban 20 millió dollárt adományozott az atlantai Spelman College-nek, amivel ő lett minden idők legjelentősebb fekete támogatója egy hagyományosan feketéket képző felsőoktatási intézmény esetében.

Vádat hivatalosan sohasem emeltek ellene. Igaz, Andrea Constand, a philadelphiai Temple Egyetem női kosárlabda-igazgatója 2005-ben feljelentést tett ellene nemi erőszak miatt, amit fizikai bizonyíték híján ejtettek, de a nő ugyanabban az évben polgári peres eljárást is indított a sztár ellen, keresetében azt állítva, hogy 13 olyan nőt gyűjtött össze az országból, aki hajlandó tanúskodni ellene. Constand és Cosby végül peren kívüli megállapodást kötött, amelynek részletei nem ismeretesek.

A lap egyebek között azzal magyarázza a csaknem egy évtizedig szunnyadó vádak újbóli felszínre törését, hogy a közösségi médiát ma már szinte lehetetlen elfojtani. A több évtizedes késlekedésre a magukat áldozatnak valló nők válasza többnyire az, hogy nagyot fordult a világ a szexuális szabadosság és a jelenkor megváltozott társadalmi hozzáállása között. Emellett attól is tartottak, hogy velük szemben a hatóságok inkább az ünnepelt sztárnak hisznek majd.

Cosby ügyvédjei cáfolják ezeket az állításokat. A vádlók szavahihetőségét a múltban igyekeztek a bíróság mellett a médiában is kérdésessé tenni. A jogi képviselők most is arról beszélnek, hogy több nő története kitaláció csupán.

Bill Cosby a visszatérésre készült, de a botrány miatt az NBC és a Netflix is elhalasztottra vagy törölte a vele kapcsolatos terveit. Több, jövő hétre és jövő évre tervezett fellépését lemondták, de pénteken a floridai Melbourne-ben a közönség álló ovációval fogadta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: