2013-05-23 15:27:39• hírek • Szatmár.ro

Egy tiszta Szamosért dolgoztak

Május hónap egy eseményteli hónap a környezetvédelem területén, események melyek a Szatmárnémeti Mozgássérültek Egyesülete javaslatára lettek megszervezve a megye lakói számára, az ,,Egy tiszta Szamosért" című projekt keretén belül. Az említett pályázatot a magyarországi Beregi Természet-és Környezetvédelmi Egyesület-tel együtt valósítják meg, mely a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretén belül van finanszírozva.

A múlt hét végén, 2013 május 17-19 közötti időszakban, az Egyesület egy tábort szervezett 50 gyermek és fiatal számára, Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből, melynek célja a fiatal résztvevők környezetvédelemre vonatkozó szakmai ismereteinek gyakorlatba ültetése volt.

A Szatmárnémetiben szervezett tábor keretén belül, a gyermekeknek és fiataloknak lehetősége volt a Szamos folyót más szemmel látni mint eddig, megismerni ennek szépségeit és megérteni ennek fontosságát a mindennapi életre nézve.

A tábor résztvevői megérthették hogy mi mindannyiunk szerepe a Szamos folyó természeti értékeinek megőrzése terén, részesülvén egyes környezetvédelmi szakemberek elméleti és gyakorlati bemutatóiban a valódi Szamosról. Ezen kívül a munkából is kivették a részüket és megtisztitották a folyó partját amerre jártak, egy tisztább Szamost hagyva maguk után.

Ennek a hétnek a végén a tábor egy másik helyszínen folytatódik, Vásárosnaményben -Magyarországon, ahol a résztvevőknek lehetősége nyílik megismerni a Szamos folyó magyarországi szakaszára jellemző környezeti problémákat és aktívan résztvenni azoknak a megoldásoknak a beazonosításában, melyek a folyó természeti értékeinek megóvására irányulnak.

A fent leírt tevékenységeken kívül, ezen a héten, három nap folyamán, az Egyesület három előadásból összetevődő sorozatot is szervezett, melynek célja a Szamos folyó természeti értékeinek és a kockázati tényezőknek a bemutatása, de a természeti értékek rongálódásának megállítására vonatkozó megoldások keresése is.

Ezen előadásokra szezeretettel várnak mindenkit akit érdekel hogy miképp emeli ki egy tiszta, rendben tartott és szennyezetlen Szamos a helyiségek értékeit, illetve aki szeretne résztvenni abban a figyelemfelkeltő akcióban melynek a témája a folyót fojtogató és öszképet rontó felhalmozott hulladékok. Az előadások a keddi, szerdai és csütörtöki napokon zajlottak - zajlanak.

Az utolsó előadás csütörtökön, 2013 május 23-án, 15.00 órai kezdettel  a „Hám János" Római-Katolikus Líceumban, (Szatmárnémeti, 1 Decembrie 1918 utca, 2 szám) zajlik majd.

Az előadásra minden érdeklődőt szeretettel várnak!

A bemutatott tevékenységekkel kapcsolatos további információk kaphatók Cristina Baciu -tól, projektasszisztens a Szatmárnémeti Mozgássérültek Egyesülete részéről, a következő elérhetőségeken: tel: 0745-144384, illetve e-mail: cristina.baciu@ymail.com.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: