2013-11-06 18:11:09• hírek • Szatmár.ro

Egy pontot szerzett az Olimpia a hétközi fordulóban

Hazai pályán döntetlent játszott szerda délben az Olimpia - a sárga-kékek 11-esből egyenlítettek.

- A Mioveni jobb csapat, mint azt a tabellán elfoglalt helye mutatja, és Ion Moldovan személyében van egy tapasztalt edzője is. Mi nagy erőfeszítéseket tettünk a pontért, az együttesen némileg már látszott a felhalmozódott fáradtság is. Most a regenerálódás a legfontosabb, mivel szombaton újabb meccsünk van Besztercén - nyilatkozta az 1-1-es döntetlenre végződött meccset követően Csík TIbor, a házigazda sárga-kék mezes alakulat vezetőedzője.

Pedig a hazai pályán játszott összecsapás jól indult: Zsiga már a 8. percben hatalmas kapufát lőtt jó 25 méterről, szabadrúgásból. Aztán a vendégek percei következtek, aminek gól lett a vége: Suta kapus a tizenhatos jobb oldali vonaláig jött ki egy labda után, ám ezt nem érte el, az ellenfél viszont az üres kapuba emelte a labdát. Ez a 25. percben történt. Ezt követően a házigazdák megrázták magukat és támadni kezdtek. Zsiga lövésébe az ellenfél tizenhatosán belül beleért az egyik védő, emiatt pedig büntetőhöz jutottak a szatmáriak, amit értékesítettek is.

A második félidő helyzetekben szegényebb volt, annak elején a vendégek, a végefelé a házigazdák álltak közelebb a győzelmet jelentő találat megszerzéséhez, de az eredmény döntetlen maradt.

II. Liga, 10. forduló: Szatmárnémeti Olimpia-Mioveni-i CS 1-1 (Zsiga 36. - tizenegyesből, illetve Popa 25.).
Az Olimpia összeállítása: Suta - Muntean, Ene, Muresan Fl., Iuhas, Gavrilescu, Villand (Bujor 74.), Svarczkopf (Micas 65.), Zsiga, Feier (Dragos 68.), Lemac.
További eredmények:
Resicabányai Metalul - Craiovai FC U 1-0
Motrui Minerul - Nagyváradi Bihar FC 1-2
Slatinai FC Olt  - Aradi UTA 1-0.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: