2017-08-23 10:51:23• hírek • Kocsis Zoltán

Betonfalnak készül nekimenni a FCSB a BL csoportköréért

fotók: sporting.pt
fotók: sporting.pt

Mindössze 90 perc választja el a FCSB-ét attól, hogy négy év után ismét pályára léphessen a földkerekség legerősebb klubsorozatában, a Bajnokok Ligája csoportkörében. Ehhez szerda este Bukarestben le kell győznie a Sporting Lisszabon együttesét.

Egy héttel korábban a FCSB Lisszabonban remekül játszott: eredményesen védekezett és kontráival jól használta ki a hazai védelemben keletkezett réseket. Egyedül a gól hiányzott a játékából. Egy találat viszont Bukarestben aligha lesz elég az üdvösséghez. Miért? Mert a Sporting eddig mindhárom bajnokiján betalált, egyedül Bas Dost három találatnál tart. Érdekesség, hogy a FCSB számára is a múlt heti odavágó volt az első olyan meccse idén, amelyen nem tudott gólt szerezni.

Ami a legjelentősebb különbség a két csapat eddigi teljesítménye között, az a védelem: amíg a románok 10 szezonbeli meccsükből csak kettőn nem kaptak gólt, addig a portugálok négy találkozójukon még egyszer sem kapituláltak!

Mindkét klub rendkívül aktív volt a nyári átigazolási piacon. A Sporting 27 millió eurót költött és 20 milliót kasszírozott, a FCSB pedig 6,3 millió euróért vásárolt és 2,4 millióért adott el játékosokat. Érdekes azonban bukarestiek átigazolási politikája! A nyár elején megvették a két évvel ezelőtti bajnok Astra több húzóemberét (Constantin Budescu, Junior Morais, Filipe Teixeira), majd miután biztossá vált a BL-rájátszás (és ezzel legalább az Európa Liga szereplés), akkor az aktuális bajnoki címvédő Viitorul legjobbjait szerezték meg. Romario Benzarért, Dragos Nedelcuért és Florinel Comanért összesen 4,7 milliót fizettek. Csakhogy ők nem léphetnek pályára a Sporting ellen! Mivel mindhárman szerepeltek az idei BL-selejtezőben a Viitorul színeiben, csak a csoportmérkőzéseken számíthat velük Nicolae Dica edző.

Szerdán eldől, hogy a Bajnokok Ligája vagy „csak” az Európa Liga csoportkörében.

FCSB – Sporting Lisszabon 21,45 ProTv

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: