2012-05-08 12:20:06• hírek • Kocsis Zoltán

Egy hónapig tartott az elem kicserélése

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Az ésszerűtlen centralizáció a magánszektort is behálózza Romániában, ebből pedig fogyasztóvédelmi ügy lett - fogalmazhatnánk a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság keddi sajtótájékoztatója után. Egy másik lakossági bejelentés pedig a vasúti utazás méltatlan körülményeire világít rá.

Egy szatmárnémeti lakos vásárolt egy Esprit márkájú karórát, a 400 lejes szerkezet azonban másfél év múlva felmondta a szolgálatot. Mivel még egy fél évig garancia védelme alatt állt, a tulajdonosa élt is az alkalommal, az órát elvitte a kirendeltséghez, ahol annak idején megvásárolta azt. Ott közölték vele, hogy az órát felküldik Bukarestbe és hogy 15 nap elteltével mehet után.

Mivel a cég 30 nap eltelte után sem reagált, a férfi panaszt tett a Fogyasztóvédelmi Hatóságnál. Az intézmény munkatársainak közbelépésére három napon belül elkészült az óra - amiről kiderült, hogy csak az elemet kellett kicserélni benne.

Egy másik panasztevő Szatmárnémetiből Bukarestbe szeretett volna elvonatozni 13 éves kislányával, ezért két jegyet váltott a hálófülkére is. Itt azonban a kifizetett 640 lejhez méltatlan körülmények fogadták: szakadt, koszos ágynemű, por, piszok. Követelte, hogy cseréljék ki az ágyneműt, ám az új is hasonlóan piszkos volt.

A feljelentését követően a Hatóság megalapozottnak találta a panaszt, ezért elrendelte a hálókocsik rendszeres ellenőrzését és a jegyár visszaszolgáltatását.

Az idei esztendőben eddig 123 lakossági bejelentést regisztrált a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság, mondta el annak vezetője, Valentin Breban. Mindemellett ezúttal sem maradtak el a tematikus ellenőrzések. Legutóbb a bevásárlóközpontokban árusított kész ételeket, azok mennyiségét, minőségét, csomagolását valamint a tálalás és a higiénia minőségét vizsgálták.

Ezek során egy esetben nem megfelelőnek bizonyult a tálalás, más esetben a konyhában talált higiéniai feltételek nem voltak kielégítőek, több esetben pedig a mérleg sem működött jól. Az ezekért kirótt bírságok mértéke eléri az 1200 lejt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: