2011-03-19 10:22:07• hírek • MTI

Obama ír vérű

Barack Obamának évekkel ezelőtt már tudomására jutott, hogy van egy ír dédapja, aki az írországi nagy burgonyavész idején, 1850-ben vándorolt be az Egyesült Államokba. Ma azzal dicsekedhet, hogy 28 élő ír származású rokona van, akik mind az egykori ír bevándorló leszármazottai. Van közöttük iskolai ápolónő, arizonai republikánus és vietnámi veterán, aki az amerikai hadsereg katonájaként harcolt az ázsiai országban.

Mindez abból a tanulmányból derül ki, amelyet az Ancestry.com családtörténeti központ bocsátott az AP hírügynökség rendelkezésére. A központ kutatói 2007-ben az elnök felmenőit keresve bukkantak az ír dédapára, Falmouth Kearneyre, aki 19 éves volt, amikor 23 másik honfitársa társaságában átkelt az óceánon. Az Ancestry.com új vizsgálata az ő mai rokonságukat is feltérképezte.
A Marmion nevű hajó, fedélzetén az írekkel, 1850. március 20-án érkezett Amerikába. Az utasok leszármazottai jelenleg Kanadában, Szíriában és az Egyesült Államok különböző településein élnek. Köztük van például a ma 83 éves Dorma Lee Reese, aki az arizonai Tucsonban lakik.
"Nem vagyok demokrata párti, így nem mondhatom, hogy tapsoltam örömömben" - mondta a nyugdíjas agykutató. "Semmiképpen sem üdvözlöm azt, amit elnökként tesz, de értékelem azt a tényt, hogy ő tölti be ezt a tisztséget".
Kearney testvére,  William és annak felesége, Margaret Cleary társaságában tette meg a hajóutat. Ohióba tartottak, ahol egyik rokona egy birtokot hagyott rá. Később Indiana államba költözött, ahol farmerként dolgozott. A férfi megnősült, házasságából tíz gyermek született. Egyik lányát, Ann Dunham Kearneyt Jacob William Dunham vette feleségül, Obama anyjának, Ann Dunhamnak az egyik ágon ők voltak a felmenői.

A 903 tonnás Marmion Liverpoolból indult, és 4800 kilométeres tengeri út után 289 utassal a fedélzetén hajózott be New York kikötőjébe. Ismert útvonalon közlekedett, amelyet az ír bevándorlók sokasága ismerhetett meg. Az 1840-es évektől az 1850-es évek végéig mintegy 1,7 millió ír érkezett az Egyesült Államokba. Az azon a napon partra szálltak között volt asztalos, kőműves, cipész, Kearneyről egyszerűen azt jegyezték be, labourer, azaz kétkezi munkás. Sok társához hasonlóan őt is az íreket sújtó éhínség késztette arra, hogy átkeljen az óceánon. A 2009. évi népszámlálás adatai szerint csaknem 37 millió amerikai vallotta magát ír bevándorlók leszármazottjának.
Az Ancestry.com már 2007-ben beszámolt Obama ír gyökereiről, és az őt Kearneyhez fűző vérségi kapcsolatról. Friss bejelentése egy szélesebb kutatás része, amely az amerikaiak ír örökségére vonatkozik.
Obama további távoli ír rokonai között van a kansasi Roma Joy Palmer, aki biztosítási szakemberként vonult nyugdíjba, valamint a 63 éves Daniel Dillard, aki részt vett a vietnami háborúban és egy kollégium tanáraként tevékenykedett.
Az érintettek eltérően reagáltak. A republikánus Palmer azt mondta, hogy nem örül a rokonságnak: személyesen nincs semmi baja Obamával, de nem osztja a nézeteit. Ezzel szemben Dillard büszke arra, hogy rokona az Egyesült Államok elnökének, bár ő maga republikánus, és nem szavazott Obamára.

A 65 éves Sandra West már korábban felderítette, hogy lennie kell valamilyen rokonságnak közte és az elnök között. Az arizonai Hereford városban élő asszony már korábban kutatott felmenői után. West, aki egészségügyi beosztásban dolgozik a város egyik elemi iskolájában, elmondta, hogy a rokoni kapcsolat miatt sokan ugratják, kollégái között volt, aki azt javasolta, kérjenek látogatást a Fehér Házba. Ő azzal tért ki, hogy az elnöknek van elég egyéb dolga. "Nem hiszem, hogy túl sok figyelmet kívánna szentelni nekem, nincs bennem semmi különös" - mondja az asszony.


Ír felmenői is vannak
Ír felmenői is vannak


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: