2014-07-28 19:57:54• hírek • Szatmar.ro

Egy hét után derült ki, hányadik lett Gyenes

Furcsa helyzet állt elő a világ legkeményebb hard enduró versenye, a Red Bull Romaniacs körül: ugyan már egy hete beértek a célba a versenyzők, sokan nem tudták, pontosan hányadikként is zártak. Hasonló helyzetben volt Gyenes Emánuel is. Egészen hétfőig.

Ekkor ugyanis a verseny honlapján megjelentek a hivatalos eredmények. A szakaszok eredményei és az összesített eredmények is. Gyenes eddig annyit tudott, hogy az első tízben zárt - most pedig kiderült, hogy a hatodik lett a második legnehezebb kategóriában, a Silver Single mezőnyében. Ezzel ráadásul ő az egyetlen motoros a világon, aki eddig mint a 11 idényben rajthoz állt és célba is ért.

A versenyt a francia Guillaume Gagnoud nyerte meg, 2 óra hat perccel megelőzve Gyenest. A második helyre a szintén francia Peyret Florian, a harmadikra pedig az új-zélandi Dougy Herbert ért be. Az eredetileg 69 fős mezőnyből 32-en értek célba, utolsóként a német Thomas Arnold, aki közel 24 órával maradt el Gyenes mögött.

A szatmári motorosra szeptemberben az endurókrossz országos bajnokságának három futama vár. A legnehezebb futam azonban nem ez lesz, hanem azoknak a támogatóknak a megszerzése, akiknek segítségével elindulhat a jövő évi Dakar ralin. Erre augusztus végén kell befizetnie a nevezési díjat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: