2013-08-09 13:38:40• hírek • Szatmár.ro

Egy helyszín, három metálzenekar

Szombat este két nagyváradi és egy nagykárolyi zenekar csap a húrok közé.

August Burns to Death címmel tartanak rockkoncertet augusztus 10-én, szombat este a Szakszervezetek Művelődési Házában. A szatmári rock-rajongók idén fesztivál nélkül maradtak, ezt próbálja meg minimálisan pótolni a Northwest Hardcore Egyesület a Shadows rock-kocsma és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ által szervezett koncert.

A szombat esti bulin három együttes fog fellépni: a nagyváradi Spiritual Ravishment, a szintén váradi Crosshair és a nagykárolyi Immun.

A Spiritual Ravishment zenekar egy érdekek irányította világ ellen jött létre, első koncertjükre pedig 2008-ban került sor. A zenekar tagjai: Sebastian Stancu (ének), Andrei Bejusca (gitár), Lorand Deme (basszusgitár) és  Ali Said (dobok). Első albumuk 2010-ben jelent meg Children of the Atom címmel. A kemény műfaj kedvelői szerint ez az album az egyik legkülönlegesebb, amit Romániában eddig kiadtak. A fiúk énekelnek modern apokalipszisről, nagyvállalatok dominanciájáról, gerillaharcról, nukleáris fenyegetettségről és úgy tűnik, stílusuk hamar ismert lett nem csak Romániában, hanem Európában is. Több fesztiválra, koncertre is meghívást kaptak, ahol olyan zenekarokkal együtt léphettek színpadra, mint a Hate, Napalm Death, Origin és még sorolhatnánk.

A Crosshair 2009-ben alakult, zenéjükre pedig nagy hatással voltak a thrash-t játszó nagy zenekarok. Alakulásuk után röviddel személyi cserék történtek a zenekarban, ezzel pedig a stílus is némileg változott. Felléptek már Kolozsváron, Nagybányán, Aradon, Petrozsényben, Bukarestben, Zilahon, most pedig első alkalommal lépnek fel Szatmárnémetiben.

A nagykárolyi Immun ismerős lehet a szatmáriaknak, különösen azoknak, akik gyakran látogatnak el Nagykárolyba egy-egy jó rockbulira. A zenekart Megyeri Szilveszter alapította, hozzá csatlakozott Török Lóránt és Bács Lénárd - mindketten gitárosok, a jelenlegi felállásban pedig Juhász János dobosként működik közre. Death metált játszanak, amely a dallamos death irányába hajlik. A számos nagykárolyi koncert mellett Nyíregyházán és Kolozsváron is volt már koncertjük.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: