2014-08-22 13:31:53• hírek • Kocsis Zoltán

Egy góllal verte a Sajtót az RMDSZ a döntőben

Az utóbbi években már hagyománnyá vált, hogy a Partiumi Magyar Napok keretein belül a helyi RMDSZ csapata egy kispályás focimeccsen összeméri erejét a helyi magyar sajtó képviselőivel. Amint azt Kereskényi Gábor parlamenti képviselő megfogalmazta: ezúttal úgy döntöttek, itt az ideje, hogy az esemény nemzetközivé váljon.

Ennek jegyében született meg a négycsapatos torna ötlete, amelyen a magyar országgyűlés csapata valamint Beregszász öregfiúk csapata kellett volna pályára lépjen. Azért a feltételes mód, mert Szatmárnémeti ukrajnai testvérvárosának csapata végül nem tudott elutazni: mivel az ország keleti részében dúló polgárháborúban két beregszászi fiatal katona életét vesztette, ezért gyásznapot hirdettek a városban.

A kései felkérés ellenére szerencsére a Református Papok csapata vállalta a játékot, így teljes mezőnnyel indulhatott a torna. Amely rögtön egy meglepő kiütéssel kezdődött, mivel az RMDSZ csapata 11-1 arányban elsöpörte a papokat. A másik mérkőzés viszont már jóval szorosabb volt: hiába vezetett Kallós Zsolt két góljával kétszer is a Sajtó FC, a magyar országgyűlés tagjai, soraikban Román István mezőgazdasági államtitkárral, mindkét alkalommal kiegyenlített.

A második körben a Papok ugyan vezetést szereztek az FC Sajtó ellen, ám Csajkos Márton két góljával valamint Kallós Zsolt, Bajnai Botond és Megyeri Tamás Róbert találataival fordítottak a médiamunkások. Mivel az RMDSZ simán verte az országgyűlési képviselőket, az utolsó meccs szinte döntőnek ért fel.

Ennek megfelelően szoros is volt a meccs, Csajkos Szabolcs az egyik, Varga Sándor színművész pedig a másik kapuban mutatott be több bravúrt, így Vincze Sándor pusztadaróci alpolgármester remek lövése 1-0 arányú győzelmet és tornaelsőséget jelentett az RMDSZ-nek.

Partiumi Focikupa - 2014

A többször is eleredő eső ellenére megalkuvást nem tűrő csapatok a torna végén Pataki Csaba szenátortól, Kereskényi Gábor és Erdei István parlamenti képviselőtől valamint Dr. Latorcai Csabától, a magyar parlament kiemelt társadalmi ügyekért felelős államtitkárától vehették át a jól megérdemelt díjaikat: a kupát és a szimbolikus ajándékokat.

Az egyre inkább lehűlő időben aztán jól esett a Szilágyi Levente, azaz DJ Leviciusz által készített bogrács, ezt követően pedig hosszas beszélgetés zárta a remek délutánt.

Partiumi Focikupa - 2014

Eredmények:

RMDSZ-Református Papok 11-1,
Sajtó FC- Magyar Országgyűlés 2-2
Sajtó-Papok 5-1
RMDSZ-Magyar Országgyűlés 4-1
Magyar Országgyűlés-Papok 5-1
RMDSZ-Sajtó 1-0.

A torna végeredménye:
1. RMDSZ 9 (16-2),
2. Sajtó 4 (7-4)
3. Magyar Országgyűlés 4 (8-7)
4. Papok 0 (3-21).

Sajtó FC: Kocsis Zoltán, Romász János, Megyeri Tamás Róbert, Bajnai Botond, Csajkos Szabolcs, Csajkos Márton, Kallós Zoltán, Kallós Zsolt, Schwartzkopf Róbert.

Papok: Ilonczai Zsombor, Rácz Ervin, Kiss József, Jobb Domokos, Tolnai János, Elek Arnold, Király Lajos.

RMDSZ: Vincze Sándor, Papp Tibor, Kacsó Zoltán, Tepfenhart Adalbert, Kibédi Albert, Varga Sándor, Balázsi István, Muresán István, Szabó Lajos

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: