2010-01-29 13:05:37• hírek • Parajdi Andrea

Egy felelősségteljesebb munka vár rá

Gáti István hétfőtől elfoglalja a kormányfőtitkár-helyettesi posztot. Véleménye szerint egy sokkal felelősségteljesebb munka vár majd rá, amelynek során igyekezni fog Szatmár megye érdekeit érvényesíteni.

Csütörtökön írta alá a miniszterelnök Gáti István, kormányfőtitkár-helyettesé való kinevezéséről szóló nyilatkozatot, ezt követően pedig a Hivatalos Közlönyben is megjelent az áthelyezés. A posztot Gáti február elsején foglalja el teljes egészében, addig is igyekszik mindent lezárni maga mögött a Belügyminisztériumnál. -Egy teljesen új feladatkör vár majd rá, ami minden eddiginél nagyobb felelősséget és keményebb munkát igényel. Igyekszem majd úgy dolgozni, hogy a központi és a Szatmár Megyei RMDSz is elégedett legyen a munkámmal, hiszen nekik köszönhetem, hogy minderre lehetőséget kaptam - fejtette ki Gáti István, a Szatmár.ro kérdésére.

A kormányfőtitkárság legfőbb feladat a mindenkori kormány működéséhez szükséges folytonosság biztosítása, emellett a kormány és a miniszterelnök-helyettes képviselete a törvény előtt, a kormányülések és a kormányüléseket előkészítő üléseknek a megszervezése, a kormányapparátus informatikai rendszerének biztosítása, a döntések adminisztrálása is mind-mind a kormányfőtitkárság alá tartozik. Ezeken kívül hét olyan intézmény van (pl: Nemzeti Statisztikai Hivatal, Közbeszerzési Eljárásokat Monitorizáló Hivatal) amelynek a felügyelete szintén a Kormányfőtitkárság feladata.

Gáti elmondása szerint ebből a pozícióból az egész kormányra, illetve a minisztériumok és állami hatóságok tevékenységére is rálátása van. Ilyen módon segíthet majd abban, hogy mihamarabb kormány elé kerüljenek a Szatmár megyéből érkező kormányhatározatok, valamint igyekszik lehetőségeihez mérten közbenjárni a megye érdekében akkor is ha költségvetés-kiegészítésekről születik sürgősségi kormányrendelet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: