2016-02-11 16:13:54• hírek • Szatmar.ro

Egy faj, mely már nem létezne állatkertek nélkül

Középkori krónikáinkban még sűrűn szerepel a bölény, s Mátyás király korában még közönséges eseménynek számított hazánkban is a bölényvadászat. A feljegyzések szerint egészen a 18. századig éltek hazánkban, s az utolsó példányt 1790-ben ejtették el. Nem sokkal ezután, szinte egész Európából eltűnt, csak a lengyelországi Bialowieza őserdejében maradt 300 egyed. Az állomány 1857-ben volt a legnagyobb: 1898 bölényt tartottak akkor nyilván.

Ám az egyetlen megmarad populáció élőhelye a frontvonalban feküdt, s létszámuk folyamatosan csökkent. 1916-ban már csak 150 állatból állt a bölénycsorda, s 1919. február 21-én egy vadorzó ölte meg az utolsó bölényt a bialowiezai őserdőben. Az európai bölény kipusztult Európában...de csak a szabad természetben. Hála Dr. K. Primel által 1923-ban alapított Nemzetközi Bölényvédelmi Társaságnak, akik számba vették az összes állatkertekben fellelhető állatot: végül 56 fogságban élő egyedet találtak s gyűjtöttek össze. A társaság elkezdte újra szaporítani majd a  a bialowiezai őserdő egy védett területére fokozatosan visszatelepíteni.

Ma visszatelepített állományok élnek Lengyelországban - a híres Bialowieza-i erdőben - Fehéroroszországban, Litvániában, Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Szlovákiában, valamint betelepítették a korábbi elterjedési területén kívüli Kirgizisztánba is.

Az állatkertek nemcsak megmentették Európa legnagyobb testű szárazföldi emlősét a kipusztulástól, hanem esélyt adtak a szabadon éléséhez.

A Nyíregyházi Állatpark állománya az Európai Fajmegőrzési Program keretében került a park Kárpát-medence élővilágát bemutató  tágas kifutórendszerbe. A nemrég német vadaskertből érkezett fiatal tehenek a már régóta itt  élő bikával már közös területen élnek s remélhetőleg a jövőben bővülni fog a csorda.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: