2010-11-24 09:50:04• hírek • Szatmár.ro

Egy évig zárva a Kálvária

Felújítási munkák miatt ez év november 22-e és jövő év december 21-e között zárva Szatmárnémeti egyetlen neogótikus temploma.

„A Kálvária templom restaurálása és hosszú távú értékesítése" című projekt keretében elkezdték a templom külső és belső állagmegóvási és restaurálási munkálatait. A tervek szerint a felújítás egy éven keresztül tart majd. Ez idő alatt pedig a román nyelvű szentmiséket a Zárda templomban tartják - hétfőtől szombatig este hét órától, vasárnap pedig déli fél tizenkettes kezdéssel. A német nyelvű szentmisék pedig a Sugárút 31-es szám alatti Szent József templomba költöznek - vasárnaponként 10 órás kezdési időponttal.

A felújítással remélik, hogy a templom új köntösbe öltözésével megtartja előkelő helyét és szerepét a város műemléképületei között, továbbra is a hívek egyik legkedvesebb temploma marad, sőt a régió egyik izgalmas turisztiakai látványosságává tud lenni.

A munkálatok során ugyanakkor odafigyelnek majd arra is, hogy környezetbaráttá változtassák az épületet, olyan fűtési és légkondicionálási rendszerek alkalmazásával, amelyek energiatakarékosak és a legkevésbé szennyeznek.

E mellett a már jelenleg is esztétikusan kialakított templomkert további rendezésén is dolgoznak majd. Igyekeznek a templom múltját, évszázados történetét kiemelni, és a Kálváriát valódi lelki-, szellemi feltöltődés célpontjává tenni: mind a templom belső terét, mind annak udvarát kihasználva. Ehhez olyan szakértőkből, önkéntesekből álló munkacsoportot állítottak fel, amely tanácsaival segíti a Kálvária templom népszerűsítését, turisztikai értékeinek növelését.


A felújítás egy éven keresztül fog zajlani
A felújítás egy éven keresztül fog zajlani


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: