2013-06-22 13:46:03• hírek • Blikk.hu

Egy év különélés után sem válnak el Szőkéék

Noha már több mint egy év is eltelt azóta, hogy zátonyra futott Szőke Zoltán házassága, a Barátok közt sztárja és felesége még mindig nem vált el egymástól.

Pedig a színész azóta már egy másik nő mellett találta meg a boldogságot, erről még neje, Laki Anikó is nyilatkozott anno az egyik magazinnak.

- Nem éreztem a veszélyt. Húsz évet éltünk együtt, és egy hosszú kapcsolatban mindig vannak hullámvölgyek. Aztán eljött a nap, amikor már sejtettem, bár nem akartam elhinni, hogy van valakije. Ismerem minden mozdulatát, pillantását, megéreztem, hogy belépett egy nő az életébe - fogalmazott keserűen Anikó.

Később kiderült, hogy Szőke Zoltán egy felvidéki nőbe, történetesen a volt osztálytársába szerelmes. Tavaly októberben már beszámolt róla a Blikk, hogy a színész elköltözött a feleségétől és a gyerekeitől egy harmadik miatt, ám a történtek ellenére a házaspár között azóta is megmaradt a kiegyensúlyozott viszony.

Lapunk megkereste Laki Anikót, aki a szakítás óta rengeteget változott: kivirult, csinosabb és dögösebb, mint valaha.

- Köszönöm szépen az érdeklődést, igazán jól vagyok, rengeteget dolgozom. Zoli és köztem még mindig nem változott semmi. A válási papírokat sem adtuk be - mondta Anikó a Blikknek. Az asszony arról is beszélt, hogy ha férjének bármi okból szüksége lenne arra, hogy hivatalosan is szabad legyen, akkor nem gördít akadályt ez elé, de azt sem tartotta kizártnak, hogy ő talál egy olyan férfit, aki miatt kezdeményezné a válást.

A teljes terjedelmű cikk itt olvasható!

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: