2018-06-05 13:31:25• hírek • Bede Emőke

Egy év alatt megduplázódott a gyermekpornográfiát ábrázoló tartalmak száma

Az „Ora de Net”, azaz „Internet Óra” névvel fémjelzett akció immár 2009 óta van jelen Romániában a Mentsétek meg a gyerekeket non-guvermentális szervezetnek köszönhetően, az eltelt idő alatt pedig 360 ezer gyerekkel és 90 ezer szülővel ismertették meg a biztonságos internethasználat lehetőségeit.

Az Internet Óra fő célkitűzései között szerepel egy jól működő önkéntes csapat felállítása, prevenciós akciók szervezése, valamint segítségnyújtás azon gyerekeknek, akik internetes zaklatás áldozatai lettek. Utóbbi célkitűzéshez kapcsolódóan elmondható, hogy tevékenysége megkezdése óta az akció szervezőihez 9000 bejelentés érkezett: azaz 9000 gyerek vált internetes zaklatás áldozatává vagy lett internetfüggővé.
 

Mint arról a kedd délután tartott konferencián Cziprok Claudia a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség képviseletében elmondta, manapság a gyerekek meglehetősen szabadon mozoghatnak az interneten, így nem ritkán korosztályuknak nem való tartalmakba futnak bele. Ilyen lehet többek közt a pornográf vagy az erőszakot megjelenítő tartalom, melyek akár hosszútávú negatív hatással is lehetnek az épp fejlődésben levő személyiségükre. Ezért kell úgy az iskolában, mint az otthoni környezetben a prioritási lista élén állnia a biztonságos internethasználatra való nevelésnek. Annál is inkább, mivel a bajba került vagy segítségre szoruló gyerekek csak nagyon ritkán fordulnak a felnőttekhez segítségért.
 

A konferencia további részében az akcióhoz tartozó szervek képviselői szólaltak fel. Többek között a Szatmár Megyei Társadalom- és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC) egyik munkatársa is, Mihaela Silaghi, kinek szakterülete épp a zaklatás és családon belüli erőszak. Silaghi a cyberbullying, azaz internetes zaklatás jelenségéről beszélt a résztvevőknek. Mint elmondta, sok kisgyerek és tinédzser esik áldozatául ennek, legyen szó fenyegetésről, obszcén tartalmú üzenetekről, megalázásról vagy akár arról, hogy az érintettet megzsarolják, hogy a nem nagyközönség számára készült – gyakran erotikus tartalmú – képeit közzéteszik az interneten. Megdöbbentő adat erre vonatkozóan, hogy a 2016-os adatokhoz képest 2017-ben megduplázódott a Mentésetek meg a gyerekeket szervezethez befutott gyermekpornográf tartalmakról szóló jelentések száma. 2016-ban csak 857 ilyet jelentettek, 2017-ben azonban már 1602 esetben igazolták, hogy megalapozott a bejelentés. A felvételek 15 százalékán 6 évnél kisebb gyerekek, 70 százalékán 6 és 10 év köztiek, 14 százalékán 11 és 14 év közötti gyerekek, 1 százalékán pedig 16 és 18 év felettiek voltak láthatók. Mi több, az is kiderült, a felvételeken látható áldozatok közül 6 még az első életévét sem töltötte be.
 

A DGASPC munkatársa szerint a legártalmatlanabbnak tűnő közösségi felületek (Facebook, WhatsApp, AskFM, Snapchat, Youtube) is komoly veszélyt jelenthetnek gyermekeinkre, ha nem fordítunk kellő figyelmet a biztonságos internethasználatra való nevelésre. Mivel ezekkel a felületekkel sok szülő még mindig nem barátkozott meg, ezért az Internet Óra akciója számukra is készült hasznos információkkal, melyeket a honlapjukon lehet elérni. Ugyanitt lehet gyermekekre veszélyt jelentő internetes jelenségeket és tartalmakat jelenteni, de akár segítséget is lehet ezen a felületen kérni. Az oldalt tehát érdemes felkeresnie gyereknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt, azaz mindenkinek, akit foglalkoztat a gyerekek biztonságos internetezésének kérdése.


A keddi konferencián gyerekek, szülők és tanárok is részt vettek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: