2019-12-10 13:34:50• hírek • Közlemény

Egy cipősdoboznyi szeretet

Egy nagy adag szeretet, cipősdobozba csomagolva különlegessé varázsolhatja egy-egy rászoruló kisgyermek karácsonyát.

Ehhez a nemes feladathoz csatlakozott a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Vécsey-ház őreinek csapata is, hiszen a diákok lelkes munkája a verseny alatt a jótékony és önzetlen adakozásban is megmutatkozik.

 

A csapat első ízben december 4-én adott át közel száz csomagot a Maurer Alapítványnak, akiknek köszönhetően a dobozba rejtett játékok, ruhaneműk, tartós élelmiszerek eljutnak a rászoruló gyermekekhez.

A Vécsey ház őreinek tevékenysége megérinti az iskola összes diákját, ennek köszönhetően körülbelül ugyanannyi dobozt tudtak átadni az RMDSZ nőszervezetének is december 10-én, akik ebben az évben is vállalták, hogy kézbesítik a szívből jövő ajándékokat.

 

A csapat jótékony munkája ezzel nem fejeződik be, hiszen december 12-én, 12 órától jótékonysági adventi-vásárt tartanak a Vécsey-ház (Művészeti Múzeum) udvarán, melynek teljes bevételét az SMA-beteg kicsi Noelnek ajánlják fel.

 

Erre az eseményre mindenkit szeretettel várnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: