2006-04-02 08:18:48• hírek • Szatmar.ro

"Flúgos futam" Ausztráliában

Rendkívüli izgalmakat hozott a Forma 1-es Ausztrál Nagydíj.

Nagy izgalmakban lehetett részük azoknak, akik a korai kezdési időpont ellenére is megnézték a Forma 1 idei harmadik, Ausztrál futamát. Óriási csaták zajlottak, nagyon sok autó hibázott, Safety Car négyszer is a pályára jött, a pályát rendszeresen tisztítani kellett, mindkét Ferrari összetört.

Button hiába indult az élről, sorra hagyták el a többi versenyautók.  Fisichella autója a rajt előtt beragadt, így csak a boxutcából rajtolhatott el. Szerencsésebb volt Alonso, aki rögtön az elején megszerezte a vezetést, amit őrzött is annak ellenére, hogy az összespórolt előnyét a biztonsági autó pályára érkezése miatt rendszeresen elvesztette.

A Ferrari gyenge teljesítményt nyújtott, amit az koronázott meg, hogy előbb Massa, majd Schumacher is összetört. A Mclarenek, bár nem tudtak túl közel kerülni Alonsohoz, tartották magukat a dobogós helyek közelében, Montoya azonban a vége előtt mégis hibázott, és ugyanott törte össze az autóját, ahol Schumacher. A versenyhez "méltó" befejezést Jenson Button biztosította, akinek az autója a kockás zászló előtt kigyulladt, s alig néhány méterrel maradt le a pontszerző helyről.

Végeredmény:
1. Alonso; 2. Räikkönen; 3. R. Schumacher; 4. Heidfeld; 5. Fisichella; 6.  Villeneuve; 7.  Barrichello; 8.  Speed.

 Az utolsó pontszerző Speed-et megbűntette az FIA, mivel szabálytalanul előzött, így elveszítette pontszerző helyét. A döntés értelmében tehát a 8. helyezett David Culthard lett.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: