2019-02-06 09:34:07• hírek • Közlemény

Egy bábelőadás a gyerekeknek, egy a felnőtteknek

Szombaton, február 9-én Fabók Mancsi Bábszínháza két előadással lép fel Szatmárnémetiben, köszöntve a 15 éves Brighella Bábtagozatot és felejthetetlen perceket okozva előadásaikkal a gyerekeknek és a felnőtteknek.

Az Iparosotthon bábszínházi termében a két bérletszünetes előadás két generációt céloz meg: A háromágú tölgyfa tündére című előadás elsősorban gyerekeknek, a délutáni Azért a kis bolondságért... - magyar népi pajzánságok azonban kizárólag felnőtteknek szól.

 

A 11:00 órától kezdődő A háromágú tölgyfa tündére című előadás a 2017-es budapesti Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle szakmai zsűrijének fődíját érdemelte ki, 6 éven felüli gyermekeknek és szüleiknek szól. A díszletek és bábok tervezője Mátravölgyi Ákos, bábos tanácsadó: Lénárt András, az előadást megalkották és játsszák: Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád.

 

„Sűrű erdő közepében gazból gyütt boszorkány őriz ódon tölgyfába zárott három tündérleányt. Mesénk arról beszél, hogy éretlenke, de jó lelkületű királyi fiú mint szabadítja meg ezeket, mint veszejt el közülük kettőt, s mint szeret meg egyet halálosan. De kettejük boldogságára várni kell türelmesen: hiszen a gazból gyütt boszorkányt sem kell félteni! Ámító fondorlatossággal széjjel szakítja az egymásnak teremtetteket, a tündérleányt több ízben elveszejti, s haj, mi kegyetlenségeket nem mível! De, hogy a szép, szelíd, tartózkodó, s kezdetekben erőtlen tündérleány mint kap erőre, s az éretlenke királyi fiúból mint válik igaz, nyitott szemekkel élő királyi személy, s hogy kettejük fényes szerelme legyőzi-e a sötét fondorlatokat, azt csak azok láthatják, kik megtekintik előadásunkat” – írja a bábelőadás kedvcsinálója. 

 

 

18 órai kezdettel szintén az Iparosotthon bábszínházi termébe várja a közönséget Fabók Mancsi társulata, ám erre az előadásra kizárólag felnőtteket várnak. A Kapós Böske kalandjairól szóló „Azért a kis bolondságért... - magyar népi pajzánságok” című előadás díszleteit Grosschmid Erik, a bábokat Lellei Pál tervezte, az alkotók és játszók szintén Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád.

 

„Pajzán históriánk forrásai a magyar népi szerelmes történetek, szerelmi kiokosítók hol szomorú, hol víg gyűjtései. Vásári bábjátékunk végigkíséri, hogyan lesz a szerelmi tűzkeresztségen éppen csak átesett leánykából, e téren sokat tapasztalt, meglett asszony. A virágnyelven elbeszélt, legjobb ízű népi humorral fűszerezett történet fő témája „Ádámságunk” és „Évaságunk”, az emberi élet különböző szakaszaiban” – olvasható az előadás szinopszisában.

 

A bábelőadásokra jegyek válthatók az Északi Színház jegyirodájában, illetve az előadás előtt egy órával a helyszínen.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: