2013-04-21 15:03:14• hírek • Szatmar.ro

Egy Czerlau-bronz a dévai ob-én

Idén is sikerült érmet szereznie a Szatmárnémeti Unio cselgáncsozóinak az U15-ös országos bajnokságon: a tavalyi aranyérmet idén egy bronzra „cserélték" a fiatalok.

Terely Mihály edző vezetésével két dzsúdós, az 52 kilogrammosok között versenyző Czerlau Mercédesz és a 46 kilogrammosok között küzdő Demian Sabin lépett pástra a közép-erdélyi városban.

A tavaly aranyérmes Czerlautól idén is érmet vártak mesterei, ami össze is jött is neki, még ha nem is a legfényesebből: a kisdönbőben wazarival szerzett győzelem egy bronzérmet ért számára és a klub számára.

„Első két mérkőzésén két bukaresti cselgáncsozót győzött le, aztán a döntőbe jutásért következett egy ploieşti-i, akitől a hosszabbításban szenvedett vereséget egy sido-büntetéssel. A tavalyi eredményétől elmaradt, lehetett volna fényesebb is az érem, de a lényeg, hogy csak hoztunk medált" , értékelt a végén Terely mester.

A másik szatmári versenyző, Demian két győzelemmel és két vereséggel a hetedik helyen végzett. Meg kell említenünk ugyanakkor, hogy a két fiatal edzőik és szüleik támogatásával utazhatott el Dévára, mivel a hangzatos ígéretek ellenére a klub idén eddig semmilyen támogatást nem kapott a városi és a megyei önkormányzattól.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: