2007-05-31 10:49:30• hírek • István Löchli

Egri csodaszarvasok

 Az Egri Csodaszarvas Néptánc Együttes szinte a megye minden rendezvényén jelen van.

A téli munkának meglett a gyümölcse, hiszen az Egri csodaszarvas Néptánc Együttes a megye minden nagyobb rendezvényeire meghívást kapott.

 

Ez főképpen annak tudható be, hogy az együttes a téli hónapokat tanulással töltötte, a mezőségi, ecsedi, cigány, szatmári, néptáncokon kívül elsajátították a marosszéki népi táncot is. Ifj. Szarvas Károly az együttes vezetője a Szatmár.ro-nak elmondta, még szükségesnek látják a sváb polkát is megtanulni, elsősorban azért, mert Szatmár megyében rengeteg sváb származású ember van, illetve ez is hozzátartozik a hagyományaink megőrzéséhez.

Az együttesnek az idén már 14 helyen sikerült fellépnie, és június 2-án a magyarországi Köröm községbe utaznak, ahol egyedüli szatmári néptánc együttesként, a Rákóczy néptánc fesztiválon képviseltetik megyénket. Az együttes még nem rendelkezik olyan anyagi háttérrel, hogy saját ruhákat tudjanak készíteni, ezért minden fellépés alkalmával kölcsön kell kérjenek. Az Egri polgármesteri hivataltól ígéretet kaptak, hogy ruhákat készíttetnek, de annak kivitelezése nem könnyű feladat. Szarvas Károly elmondása szerint további tervei között egy olyan ismertető kiadvány szerepel, melyben rövid történetet olvashatnak az érdeklődők az együttes eddigi tevékenységéről, céljairól, programjairól.

 

 

 


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: