2010-12-14 16:09:38• hírek • Szatmár.ro

Egri: ismét tanácsoszlatás

Hihetetlen: a Prefektúrának ismét el kellett indítania a tanácsfeloszlatási eljárást Egriben.

Eugen Chiorean Kökényesden két, vidéki önkormányzatokkal kapcsolatos újdonságról is beszámolt. Az egyik az, hogy január 23-án lesznek az avasújvárosi előrehozott helyhatósági választások - a Ráksa által „árván hagyott" községben polgármestert és tanácsosokat is választani kell majd.

A másik információ kevésbé számít jó hírnek: az Egri Helyi Tanács feloszlatására már megint elindította a procedúrát a Szatmár Megyei Prefektúra, miután az MPP tanácsosai sorozatosan nem jelentek meg az üléseken. A prefektúra jogi szakembere úgy véli, feltétlenül szükség van egy, ilyen helyzeteket megfelelően orvosló törvényre.

- A Prefektúra javasolni fogja azt, hogy Egriben azok fizessék az újabb előrehozott választások költségeit, akik miatt megint ide jutott a közigazgatási egység. Tűrhetetlen az, hogy egyesek játszadoznak a közigazgatási funkcióval, és teljesen hiányzik belőlük a felelősségérzet. Az általunk javasolt törvénykezdeményezés a tervek szerint azt is tartalmazni fogja, hogy hasonló helyzetekben meg lehessen tagadni bizonyos személyek részéről a választásokon való indulás lehetőségét - mondta el Chiorean.

Egriben a 2008-as választások óta immár a második döntéshozó testület felszámolását indítványozták az illetékes szervek, üléseken való távolmaradás miatt.


Egriben továbbra sincs nyugalom
Egriben továbbra sincs nyugalom


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: