2010-08-05 18:49:59• hírek • Szatmar.ro

Egri: folytatódó ellentétek

Nem jelentek meg az MPP-sek, nem alakult meg az új egri tanács.

Az MPP helyi döntéshozói nem jelentek meg a július 18-án megválasztott tanács alakuló ülésén csütörtökön, így továbbra sincs képviselőtestülete a községnek. A testületet Pataki Csaba alprefektusnak kellett volna beiktatnia, viszont ő sem volt hajlandó várni a polgáriakra 40 percnél tovább — vasárnap újra találkoznak azok, akik elvileg az egriek közképviseletét kellene, hogy ellássák.

Honlapunk információi szerint megint az alpolgármesteri tisztség körül alakult ki a vita, az MPP ugyanis saját soraiból szeretett volna polgármesterhelyettest, az előrehozott választások megnyerésére hivatkozva. Úgy tűnik azonban, hiába nyerték meg a választást, ha a polgármesternek sikerült a másik három pártból — RMDSZ, PNL és PSD — többséget „fabrikálnia”. Szabó Elek egyelőre nem hozta nyilvánosságra azt, kit szeretne helyetteseként látni, de tény, hogy semmiképp nem az MPP által javasolt személyt — akivel állítása szerint nem tudna együttműködni.

Márton Miklós, Dolhai Endre, Márton Botond, Móra Botond, Tepfenhart József — íme a meg nem jelent döntéshozók névsora. Az MPP-sek ráadásul nyilatkozni sem akarnak arról, hogy miért maradtak távol, pedig a választópolgároknak — és a sajtónak — joga lenne tudni azt, mi vezérli ilyen lépésre a közérdek képviseletére elhivatottakat. A közigazgatási törvény szerint három napon belül kell az újabb alakuló ülést összehívni — ha akkor sem jelennek meg az érintettek, akkor még egy utolsó esélyük marad szerdán. Ha akkor sem hajlandóak ülésre menni, akkor automatikusan elveszítik mandátumukat, és a listán következő személyek következnek. Az előjelek alapján úgy tűnik, Egriben továbbra sincs béke, ugyanaz folytatódik, ami az előző döntéshozó testület feloszlatásához vezetett.
Egri: nincs új tanács

Egri - nincs béke

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: