2010-06-27 20:10:12• hírek • Szatmár.ro

Egri: botrány a gyűlésen

Nem maradt el a várt botrány az RMDSZ egri szervezetének gyűlésén.

A tisztújítást, illetve a tanácsosjelölt-állítást a közelgő, július 18-án sorra kerülő előrehozott helyhatósági választásokra készülve kellett megtartani, és már a hét elején napvilágot láttak az ellentétek ezzel kapcsolatban.

Az RMDSZ községi, illetve megyei vezetése döntése szerint ugyanis csak a 73, tagsági díjat kifizetett, tagkönyvvel rendelkező tag szavazhatott, ami azt jelentette, hogy Dolhai Endre, és a polgármester ellenzékeként számon tartott eddigi tanácsosi csoport nem szólhatott bele a dolgok alakulásába. Mégis bele akart: 38-an jelentek meg a szavazásra jogosultak közül, és legalább ennyi emberrel jelent meg Dolhai Endre, Márton Botond és Móra Botond, azt hangoztatva: igenis joguk van szavazni.

A vasárnap délután megtartott gyűlés ily módon egyáltalán nem zajlott békésen, állandóak voltak a közbekiabálások, sokszor a felszólalásokból semmit nem lehetett érteni. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Dolhai által elnöki tisztségre javasolt Márton Botond nem jelölhető, többszöri szóváltást követően a nem aktív tagok kivonultak a teremből — a hangoskodást a kultúrotthon előtt folytatták.

Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy a 2008-ban elképzelt, és kezdeményezett béke a mai napig nem valósult meg Egriben: továbbra is a széthzúzás uralkodik a településen, amely semmi jóra nem vezet. Az RMDSZ egri szervezetének új elnöke a leköszönő Karikás istván helyett Kósa Máté lett, alelnöknek Oroszi Juditot, jegyzőnek Gáti Noémit, kasszásnak Mándi Hajnalkát választották.

EGri választás

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: