2011-04-01 08:42:15• hírek • MTI

Egészségturmix: Fogyás alvás segítségével

A fogyást általában a diétához és a mozgáshoz kötjük, ám egy új tanulmány szerint alvási szokásainkon is érdemes változtatni, ha komolyan vágyunk a súlycsökkenésre.

A The Daily Telegraph online kiadása (www.telegraph.co.uk/health) amerikai kutatók állítását idézte, akik úgy találták, hogy megduplázódik az esély a megcélzott testsúly elérésére, ha valaki hat-nyolc órát alszik éjszakánként. Ha ennél többet alszunk, inaktívakká válhatunk, ha kevesebbet, akkor stresszünk szintje növekszik, vele együtt pedig igen gyakran az evés, sőt a egészségtelen ételek utáni vágy is. Az amerikai Kaiser Permanente egészségügyi konzorcium kutatói Portlandben végezték felmérésüket, amelybe mintegy ötszáz, átlagosan 55 éves, elhízott embert vontak be.

Az önkéntesek részt vettek egy 22 alkalomból álló tanfolyamon, 500 kalóriával csökkentették napi étrendjük kalóriatartalmát, és legalább heti három óra mozgást iktattak életükbe. Ezen túlmenően naplót vezettek, amelybe életmódjukat érintő szokásaik, érzéseik is bekerültek. Például az, hogy mennyit aludtak, és mekkora feszültséget éreztek magukban.Hat hónap elteltével a résztvevők 60 százalékának sikerült a kitűzött, legalább 4,5 kilogramm (10 font) fogyást elérnie. Mint kiderült, nagyobb eséllyel volt eredményes a diétájuk azoknak, akik hat és nyolc óra közötti időt aludtak minden éjjel.

Az önkéntesek azon csoportjában, akik ennyit aludtak, és alacsony stresszről számoltak be, a tesztalanyok háromnegyede elérte kitűzött célját. Ugyanezek az emberek kétszer sikeresebbek voltak a fogyókúrában, mint azok, akiknek a legmagasabb volt a stressz-szintjük és kevesebb, mint hat órát aludtak. Charles Elder kutatásvezető azt javasolja, hogy a fogyni vágyók változtassanak alvási szokásaikon, például csökkentsék esti programjaik számát, és feküdjenek le korábban. Ugyancsak hasznos, ha többet mozognak, mert az csökkenti a feszültséget és segíti az alvást. Célszerű a meditáció is. A tanulmányt az International Journal of Obesity című szakfolyóiratban ismertetik a szerzők.

Mindenkire egységesen érvényes életmód tippek természetesen nincsenek, ezért hangsúlyozzuk, hogy bármilyen életmódváltás előtt szükséges a szervezet alapos kivizsgálása és állapotfelmérése, illetve mindenki konzultáljon családorvosával! Az egészségturmix cikkek általános tájékoztató jellegűek, céljuk az egészséges életmód kialakítására való figyelemfelkeltés, nem képezik tudományos szakcikkek tárgyát, és nem helyettesítik a szakorvossal való konzultációt!


A megfelelő alváshossz segítheti a súlycsökkenést

A megfelelő alváshossz segítheti a súlycsökkenést


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: