2011-11-29 20:09:52• hírek • M. T. R.

Egészségfelmérés volt Nagykárolyban

Igazán nagy keletje volt a nagykárolyi ingyenes egészségügyi mérésnek. Amint hírt adtunk róla, kedd reggel és késő délután között egyebeken túl a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázati tényezőire is rámutattak azon a felmérésen, amelyen vérmintákat is gyűjtöttek - azok eredményeit pedig a jövő hét elején ismerhetik meg az érintettek. S igen szép számmal látogathatnak majd el hétfőn a városi járóbeteg-rendelőintézetbe, hiszen a felmérésen félezernél is több nagykárolyi, illetőleg környékbeli vett részt.

Nemrégiben elkészült egy tanulmány, amely igen elszomorító adatok szerepeltek: megyénkben a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam az egész országban. Az elhalálozások több mint fele szív- és érrendszeri betegségekre vezethető vissza. S ez nyilvánvalóan nincs rendjén. A változás érdekében célszerű „tisztán látni" - fejtette ki a megyei önkormányzat vezetője egy sajtótájékoztatóján. Azon az alkalmon Csehi Árpád Szabolcs be is jelentette, hogy a Szatmár Megyei Tanács a Szatmár Megyei Kórház Diabétesz Központjával közösen e hónap idusától kezdődően egy reprezentatív kutatás keretében méreti fel pontosan a megye lakosságának egészségügyi állapotát.

A program nyugat-szatmári alkalmára került sor kedden. Ottjártunkkor, délt követően egy kevéssel, aránylag kevesen voltak. A városi helyhatóság egy alkalmazottja fénymásolatokat készített a jelentkezők személyijeiről, majd egy jelenléti ív szerűséget kellett aláírni. Testmagasság, -súlymérés következett, majd az esetlegesen magas vérnyomás veszélyeire hívta fel a figyelmet az egyik egészségügyis. Vérvételre került sor, s pár perces injekciószúrási zavar után be is fejeződött a felmérés. Ingyenesen. Az eredményeket hétfőn reggel lehet megtudni a poliklinikában - mondták el még kissé sem unottan, majd egy „további szép napottal" indulhatott körülbelül negyedórás késéssel tovább a lakos.

A felmérést 7-én Tasnádon, 12-én pedig Avasfelsőfaluban tartják. Remélhetőleg, az eredmények felhasználásával sikerül valamiféle stratégiát kidolgozni a végzetes egészségügyi közállapot megszüntetésére, avagy első lépésként enyhítésére.


Egészségünket mérték fel

Egészségünket mérték fel

Egészségünket mérték fel

Egészségünket mérték fel

Egészségünket mérték fel


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: