2013-08-13 18:27:14• hírek • Szatmar.ro

Egészséges életmódot Partiumnak

Bár régiónk nem az egészséges életmódról híres, a Kossuth-kertben megszervezett Partiumi Magyar Napokon talán éppen ezért tartják a szervezők rendkívül fontosnak, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy ez is fontos része lenne életünknek.

Szombaton két helyszínen is foglalkozunk az egészséggel és azzal, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy azt minél hosszabb ideig megőrizhesse bárki. A Primagym egészségszigetén 11 és 16 óra között intenzív mozgással hirdetik, hogy egészségesen élni jó. Ők már csak tudják, hiszen a mozgás hatására már több száz embernek segítettek Szatmárnémetiben. 11 és 11.30 között a step aerobikot lehet kipróbálni, míg 11.40 és 12.10 között DeepWork mozgásformával ismerkedhetnek meg azok, akik kedvelik a kardio edzéseket. Szintén funkcionális tréningnek minősül a bodyART, amely során 12.20 és 12.50 között testüket szobrászolhatják azok, akik már régóta ki szerették volna próbálni ezt, de eddig még nem volt idejük vagy lehetőségük rá. Kóstolásnyi fáradalmat kaphatnak a spinning szerelmesei is 13.10 és 13.40 között, s megízlelhetik, hogy mennyire fárasztó is ez a mozgásforma azoknak, akik az ülő életmódhoz szoktak, de minden bizonnyal kárpótolni fogja őket a termelődött boldogsághormon. Ezt már csak fokozni tudja majd a zumbázás, amely népszerűsége éppen abból áll, hogy kellemes zenére kell táncszerű mozgástvégezni. Vigyázat, függőséget okoz!

S ha valakinek még mindig nem lenne elege a mozgásból, akkor 14.40 és 15.10 között álló kerékpárra kaphat és kifáraszthatja magát a spinracingen. Akinek a különféle mozgásformák során olyan érzése támadna, hogy nincs minden rendben a szervezetén belül, annak azonnal ott a segítség az egészségsátorban. Az ingyenes vérnyomás- és vércukorszint mérés mellett életmód tanácsadással is készülnek a szakemberek, de megmérik a 
testzsír-százalékot. Táplálkozási tippeket és mozgásforma tanácsadást is végeznek a Primagym szakképzett edzői, hogy mindenki megtalálhassa a számára legideálisabb lehetőséget.

S akik segítenek az egészség megőrzésében:
Kiemelt támogatók: Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány.
Aranyfokozatú támogatók: Tarr Beton, Babytrend, Barta Ati, Autonet, No Pardon Pub.
Ezüstfokozatú támogatók: Farmacenter, CBA, Nyírbátori Sárkányfürdő, Silcomprest, Fery's Invest, Metamob, Kreativ, Inovativ, Kauftherm, Solarex, Secondtex, 2X2 Club, Panatek, 
Salvator, Transpink, Mindig Friss, Clinica Korall, A24

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: