2013-04-20 16:34:09• hírek • Kocsis Zoltán

Egészség és kultúra – szlovák, ukrán, román együttműködésben

A nemzetközi projekt az ember fél életét kíséri végig.

A szombaton Szatmárnémetiben megtartott zárókonferenciával ért véget a szatmárnémeti AGES és Rotary klub, a szlovákiai rozsnyói Rotary Roznava valamint az ukrajnai Ungvárban tevékenykedő Civil Council Ujgorod közös projektje, amely, amint azt Dobos Dénes megfogalmazta, az ember szinte fél életét végigkíséri.

A Szlovákia - Magyarország - Románia - Ukrajna együttműködési program keretein belül létrejött projekt zárókonferenciáján Marcela Papici, Szatmárnémeti alpolgármestere elmondta, a három országban három különböző területtel foglalkoztak a partnerek: Romániában az egészséges életmóddal, Szlovákiában a hagyományos kultúra megőrzésével, Ukrajnában pedig a „tisztességes halállal".

Jaroszlav Andrusjak, az ukrán partner vezetőjeként örömének adott hangot, amiért tevékenységükkel fel tudták hívni a társadalom és a közigazgatás vezetőinek figyelmét a problémára. Arról van szó, hogy az életük végén, utolsó hónapjaikban járó betegek mellé olyan, általában a szociális periféria szélére sodródott személyeket tudtak kirendelni, akik egész nap méltó ápolást biztosítottak a páciensnek, miközben ő maguk szállást, ellátást kaptak. Ezzel párhuzamosan igyekeztek megismertetni az önkéntesség jellemzőit és fontosságát.

Dobos Dénes, a rozsnyói Rotary klub elnöke beszédében kiemelte, hogy a Kárpát-medencében fantasztikus embereket ismertek meg a projekt keretein belül és reményét fejezte ki, hogy a barátságuk és kapcsolataik nem érnek véget ezzel az együttműködéssel. Nem véletlen talán, hogy a partnerek ki is jelentették: már van két-három ötletük arra, miként tudnának továbbra is együtt tevékenykedni.

A projekt teljes költségvetése 84.185 euró volt, ebből 75.758 eurót biztosított az Európai Unió. Az együttműködés során mindhárom fél részéről öt-öt szakember állt állandó kapcsolatban egymással, több tudományos találkozót és konferenciát szerveztek. A három országban összesen száz középiskolás vett részt a képzéseken, előadásokon és gyakorlatokon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: