2014-06-20 12:26:14• hírek • Kocsis Zoltán

Egész héten ünnepi hangulat a Bem József Általános Iskolában

Egész héten ünnepi hangulat lengte be a szamoskrassói Bem József Általános Iskola falait, valamint az ott dolgozók és tanulók lelkét. Kicsik és nagyok búcsúztak ugyanis a tanévtől és egymástól. Néhányan pedig a tanáraiktól és az intézmény falaitól is.

Rendhagyó módon az évzárás egész héten tartott, és - ha nevezhetjük úgy - többszintes volt. A legkisebbekből a közelmúltban alakult néptánccsoport és ők egy fellépéssel ajándékozták meg szüleiket, tanítóikat, a közönséget és egymást. Őket a hétvégén Szatmár Megye Napjain, majd következő hétvégén a kiskolcsi ifjúsági napon is megcsodálhatjuk.

Volt olyan osztály, amelynek tagjai a kirándulás mellett döntöttek. Ez is rendhagyó volt, hisz a tanárok és a gyerekek mellett a szülők is részt vettek: túráztak, bográcsot főztek. Ismerkedtek a természettel és - ami a legfontosabb - jól érezték magukat.

Megint mások - a nagyobbak - tanár-diák focimeccsen szórakoztak. Viccesen azt mondhatnánk, a gyerekek itt próbáltak visszavágni tanáraiknak az év közbeni szigorért és megpróbáltatásokért - ám az eredmény azt mutatta, kevés sikerrel.

A negyedikesek bulit szerveztek, közösen a tanítónénivel, akitől ilyen keretek között búcsúztak.

A díjkiosztó ünnepségen elismerő oklevelet kaptak mindazok, akik kiváló tanulmányi eredményeikkel vagy szorgos iskolán kívüli tevékenységükkel erre rászolgáltak. Kallós Zoltán igazgató ünnepi köszöntőjében köszönetet mondott a szülőknek az egész éves támogatásukért, a kollégáinak az áldozatos munkájáért, majd jó pihenést és kellemes vakációt kívánt mindenkinek. Mert megérdemlik!

A szamoskrassói Bem József Általános Iskolában a most véget érő tanévben 107 gyerek koptatta a padokat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: